GKI: Idén ismét nő a reálkereset

2005.02.28. 8:58

Az idén a tavalyihoz hasonló, 4 százalék körüli növekedési ütemre, érezhetően tovább csökkenő inflációra és ismét növekvő reálkeresetekre lehet számítani a GKI szerint. A kutatók az év végére legalább 7 százalékra csökkenő jegybanki alapkamatot valószínűsítenek, miközben a forint továbbra is viszonylag erős marad.

A GKI Gazdaságkutató Rt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzése szerint a magyar gazdaság 2004-ben már egyértelműen export- és beruházás-vezérelt pályán haladt, a külkereskedelmi deficit kisebb volt a 2003-asnál. Idén a bizonytalan európai konjunktúra miatt a kivitel és a beruházások dinamikája kissé lassulhat - teszik hozzá a kutatók.

Az infláció a 2004 végi 5,5 százalékról januárra 4,1 százalékra csökkent, ennek fényében a GKI kutatói szerint a jegybanki alapkamat 0,75 százalékpontos mérséklése egyáltalán nem tekinthető nagynak. Az egész év során ehhez hasonló áremelkedéssel számolnak, azzal, hogy a februárban várhatóan 4 százalék alá eső árindex az év második felében kissé emelkedni fog. Az év végére legalább 7 százalékra csökkenő jegybanki alapkamatot valószínűsítenek, miközben a forint - ha a jelenlegihez képest kissé gyengül is -, de továbbra is viszonylag erős marad.

A külkereskedelmi hiány 2004-ben kisebb volt az előző évesnél, ami a gazdaság erős exportképességét jelzi - állapítják meg a kutatók. 2005-ben a tavalyihoz hasonló ipari dinamikát várnak a kutatók, ami az elmúlt évekhez hasonlóan szinte kizárólag a kivitel növekedésének lesz az eredménye.

A cserearány a késleltetett gázár-hatás miatt tovább romlik; a turizmus bevételi többlete viszont remélhetően javul, így a külső egyensúlyi pozíció lényegében nem változik a GKI szerint. Az áruforgalmi és a folyó fizetési mérleg hiánya ugyan nominálisan nő - utóbbi a tőkemérleggel együtt 6,9 milliárd euróra -, de a GDP-hez mért aránya tovább csökken, 8 százalék alá. Ennek mintegy felét fogja finanszírozni a nettó közvetlen tőkebefektetés - áll a GKI [origo]-hoz eljuttatott előrejelzésében.

KAPCSOLÓDÓ CIKK