Még idén 7 százalékra csökkenhet az alapkamat

2005.03.11. 13:30

A piacot meglepte a vártnál jobb inflációs adat, amelynek nyomán egyes elemzők csökkentették év végi inflációs prognózisaikat. A szakértők többsége arra számít, hogy a jegybank még idén 7 százalékosra mérsékli az alapkamatot, a Monetáris Tanács március 29-i ülésén pedig 75 bázispontos kamatvágásról döntenek. A Goldman Sachs szerint idén jelentősen gyengül a forint árfolyama.

A piacok szempontjából egyértelműen pozitív a most közzétett inflációs adat, áll a Takarékbank elemzésében. A bank elemzője, Suppan Gergely szerint a forint kismértékben erősödhet, a hozamok tovább eshetnek, azt azonban szükséges megjegyezni, hogy jelenleg a piacokat a regionális trendek, az elmúlt időszakban a régióra és a feltörekvő piacokra beáramló tőke vezérelte, ez pedig az esetlegesen magasabb amerikai kamatemelési várakozások hatásra gyorsan távozhat is a térségből. Az infláció szempontjából nincs akadálya a jegybank további kamatcsökkentéseinek, így, amennyiben a piaci feltételek változatlanok maradnak, illetve nem mutatnak lényeges romlást, április végére 7 százalékra mérséklődhet az MNB alapkamata, mondta az elemző.

Egyetért a Takarékbank elemzőjével a Dresdner Bank londoni befektetési részlege, a Dresdner Kleinwort Wasserstein (DrKW). Az intézet inflációs adatok után közzétett pénteki kommentárja szerint a jegybank az idén 7 százalékig csökkentheti alapkamatát a kockázatvállalási kedv veszélyeztetése nélkül. A DrKW 4 százalékos év végi inflációt jósolt, ez egy teljes százalékponttal kevesebb a ház által eddig várt decemberi 12 havi adatnál. A Dresdner elemzői szerint az erős bázishatások, valamint az elmaradt áfakiigazítások mellett a megtorpanó reálbér-növekedés miatti fogyasztáslassulás a keresleti oldali, a jelentős forinterősödés pedig a költségoldali inflációs nyomást csökkentette jelentős mértékben. A DrKW számítása szerint az idei első két hónap forinterősödése az év közepéig további 0,1-0,2 százalékpontnyit fog lefaragni a 12 havi inflációs ütemekből, mielőtt a drágulás visszaemelkedne az év végén várt 4 százalékra.

Mások optimistábbak az infláció kapcsán

Gillian Edgeworth, a Deutsche Bank (DB) londoni befektetési részlegének európai feltörekvő piaci stratégája 3,6 százalékos inflációt jósolt a múlt hónapra. Szerinte szintén nem lehet kizárni a 75 bázispontos kamatcsökkentést. Hozzátette ugyanakkor, hogy ennél meredekebb, például 100 bázispontos enyhítést nem vár a márciusi monetáris tanácsi üléstől. Edgeworth előrejelzése szerint a magyarországi inflációban a következő nagy mozzanat májusban lesz, amikor már 3 százalék alatti, 2,6 százalék körüli 12 havi ütem várható. A DB elemzője szerint várhatóan ez lesz a mélypont, ahonnan az inflációs pálya ismét enyhén felfelé fog ívelni, de az év végén is csak kevéssel fogja meghaladni a 3 százalékot, jó eséllyel 3,5 százalék alatt lesz.

A forint jelentősen gyengülhet a Goldman Sachs szerint

A Goldman Sachs londoni irodájának térségi elemzője, Erik Nielsen egyetértett azzal, hogy az inflációs pálya az idei év során elnyújtott U alakot ölt, de hozzátette, hogy változatlanul 4 százalékos év végi 12 havi inflációt jósol Magyarországnak. Nielsen szerint ez most nyilván túlzottan borúlátónak tűnik, de a Goldman Sachs számításai szerint egyrészt a 12 havi visszatekintésű bázishatások folyamatosan gyengülnek az év haladtával, másrészt a cég a forint jelentős gyengülésével is számol, amitől inflációgerjesztő hatásokat vár már az idén.

A UBS befektetési bankcsoport londoni irodájának hivatalos várakozása 0,5 százalékpontos kamatcsökkentés a március végi monetáris tanácsi ülésen, de a februári számok után, a ház egyik feltörekvő piaci elemzője, Alex Garrard elmondta: a mérleg a 0,75 százalékpontos csökkentés felé látszik billenni.

Március végén biztosnak látszik a 75 bázispontos vágás

Az ING Bank vezető elemzője, Barcza György szerint, a vártnál jobb inflációs adat ugyan meglepte a piacot, a bank egész évre vonatkozó kilátásait azonban nem javította. Az inflációs modell ugyan az eddigi 3,8 százalékos várakozás helyett 3,5 százalékos decemberi árszintnövekedést jósol, ez pedig a jegybank eddigi, 4 százalékos prognózisánál jóval alacsonyabb, márciusban és áprilisban ismét felerősödhet az inflációs nyomás, ami az év második felére lassan növekvő árszintemelkedést jelent. Az ING Bank márciusra 3,4 százalékos inflációt vár, elsősorban a 7 százalékos áramdíjemelésre és a 15 százalékos lottó-áremelkedésre alapozva. Ez megfelelhet a központi bank várakozásainak is, hiszen a jegybank az első negyedévre 3,6 százalékos inflációt vár, amely egybecseng a márciusi 3,4 százalékos várakozásokkal, mondta Barcza György. Emiatt a februári adat nemigen változtat a jegybank kamatpolitikáján, az elemző szerint. Az ING Bank is 75 bázispontos vágásra számít a Monetáris Tanács következő ülésén.

KAPCSOLÓDÓ CIKK