Veres János: Lesz további adócsökkentés

Vágólapra másolva!
Lesz további adócsökkentés Magyarországon, és a szociális ellátó rendszer egyes elemei is átalakulnak a következő hónapokban - jelentette ki Veres János kijelölt pénzügyminiszter a Magyar Televízió Szerda este című műsorában.
Vágólapra másolva!

Az iparűzési adó nem szűnik meg januártól, de változtatására két lehetőség kínálkozik: vagy a társasági adóból való leírhatósága nő, vagy felváltja a társasági adó mértékének emelése - fogalmazott Veres János. Hozzátette: a mostani iparűzési adó csak rövid ideig marad fenn, ugyanakkor az önkormányzatok iparűzési adóból származó bevételeinek eltűnését máshonnan kell pótolni.

Nem látom azt, hogy Magyarországon ma lenne kész reformelképzelés bármelyik nagy elosztó vagy államháztartási rendszer gyökeres megváltoztatására - felelte a kijelölt pénzügyminiszter a riporter kérdésére.

Veres János a Magyar Televízió csütörtöki Napkelte című műsorában arról beszélt, hogy a társadalmi igazságosságot szolgáló új intézkedéseket dolgoz ki a kormány április végéig, amelyeket az Országgyűlés június végéig el is fogadhat.

A kijelölt pénzügyminiszter olyan intézkedéseket is ígért, amelyek révén a jövőben azok is fizetnek majd közterheket, akik eddig nem tették. Becslése szerint ez mintegy ötszázezer-egymillió, a szürke és a fekete gazdaságban tevékenykedő embert érinthet.

A várható intézkedésekről Veres János úgy fogalmazott, hogy azok között lesznek ösztönző, orientáló és a szigort növelő lépések. Ez utóbbira példaként említette, hogy most olyanok is kapnak orvosi ellátást, akik után senki sem fizet járulékot. Az intézkedéseket szerinte a társadalom többsége támogatja majd.

Veres János ismételten megerősítette, hogy tartható az idei államháztartási hiány. Az egyszeri tételektől megtisztítva az éves hiány mintegy 33 százaléka teljesült áprilisig - fogalmazott.

A bruttó hazai termék (GDP) növekedése szerinte közelíteni fogja a költségvetésben tervezett 3,8 százalékot az idén, és az első kéthavi különösen kedvező inflációs adat ellenére az éves infláció is a kormány által becsülthöz lesz közel.

A költségvetés tervezésekor a kormány 4,5 százalékos éves inflációval számolt 2005-re, amelyet a pénzügyi tárca legfrissebb prognózisában 4,0 százalékra mérsékelt.