Kereskedők húznak hasznot a kenyérből

Vágólapra másolva!
Augusztus huszadika az államalapítás mellett a kenyér ünnepe is. A mezőgazdaságból és a pékektől érkező hírek azonban koránt sem emelkedett hangulatról számolnak be. Az [origo] megvizsgálta, mi aggasztja leginkább a kenyérpiac szereplőit, milyen gondok terhelik a termelőket, a molnárokat és a pékeket a kalásztól a sütödéig.
Vágólapra másolva!

A betakarítási munkálatok után már látható, hogy a búza idén átlagosan körülbelül 4,6 tonnányi termést produkált hektáronként. Számítások szerint ez mintegy 5 millió tonna össztermést jelent. Ez ugyan elmarad a tavalyitól, de így is túlkínálat uralkodik a piacon. Ennek következtében a termelők keresik a feldolgozókat, az árak pedig lefelé mozognak.

Ami a búza minőségét illeti, a kedvezőtlen időjárás miatt a termésnek csupán 50 százaléka éri el az étkezési búza minőségét. A termés másik fele csak takarmányozásra használható.

Ez persze nem tesz jót az értékesíthetőségnek, azonban az európai termésben mutatkozó hiány miatt valószínűleg vevőre találhat a gyengébb minőségű búza is. A hagyományosan igen jó minőségű magyar búzára nem csak Spanyolország és Portugália vevő, még a gyengébb minőségű gabona is eladható például észak-afrikai országoknak.

A kombájn alól

Az aratást követően a búza zöme raktárakba kerül. Nem mindegy azonban, hogy hogyan. A nagytermelők ugyanis képesek saját raktárakba, vagy saját költségen tárolni a búzát, mivel számukra az azonnali likviditás nem eredményez kényszerhelyzetet.

Nem úgy a kistermelők, akik körülbelül 30-50 hektáron termesztik a kenyér alapanyagául szolgáló gabonát. Mivel nem képesek lemondani az azonnali értékesítésből származó bevételekről, ezért szinte "a kombájn alól" kénytelenek eladni a termést. Az ilyen, úgynevezett kényszer-értékesítések jóval a piaci ár alatt maradnak, ráadásul erős árromboló hatást gyakorolnak arra. Sőt, jelenleg éppen ezek húzzák lefelé a búza árát - tudta meg az [origo] a Gabonatermelők Országos Szövetségétől.

Az intervenciós felvásárlás novemberben kezdődik, és az Európai Unió 101 euróban állapította meg a búza tonnánkénti árát. Ha a termelő meg tudja oldani a raktározás problémáját a késő őszi hónapig, akkor jó eséllyel számíthat a mintegy 25 ezer forintos tonnánkénti árra.

A raktárkapacitások növelése érdekében az idei évben az agrártárca igyekezett élénkíteni a raktárépítési kedvet. Az intervenciós, köz- és egyéb raktárak tároló képessége folyamatosan növekszik. A minisztérium szigorú feltételekhez kötötte a raktárak hitelesítését, mivel az itt tárolandó búzát nagyrészt az európai piacon értékesítik - tájékoztatott a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal.