Radikális reformokat sürget Bokros Lajos

2005.09.08. 15:44

Mai politikusaink igen rövidlátóak, nem éreznek kényszert arra, hogy elkötelezzék magukat a radikális gazdasági reformok mellett - mondta Bokros Lajos volt pénzügyminiszter az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) üzleti rendezvényén, amelyet a kanadai és a brit kereskedelmi kamarával közösen tartottak.

A volt pénzügyminiszter az Amerikai Kereskedelmi Kamara üzleti ebédjén a mai helyzetet vetette össze a 10 évvel ezelőttivel, amikor bevezették a nevével fémjelzett megszorító csomagot. Ennek kapcsán elmondta, akkor megvolt a politikai akarat és a fogadókészség, mert az ország a csőd szélén állt. Ma viszont nincs akkora válság, a politikai elit nem érzi a radikális reformok keresztülvitelének szükségességét, az ugyanis nem elegendő érv számukra, hogy a gazdaság nem olyan lendülettel fejlődik, mint amilyen ütemben bővülhetne - hangsúlyozta Bokros Lajos.

Másfelől az Európai Unióról sem mondható el igazán, hogy a radikális reformokra olyannyira fogékony szerveződés lenne, így aztán nehéz is lenne "pápábbnak lenni a pápánál" - mondta a volt pénzügyminiszter.

Bokros Lajos kifejtette, hogy a problémák ellenére a magyar gazdaság növekedése felgyorsult az elmúlt két évben. Örvendetesnek nevezte, hogy csökkent az infláció, a növekedés dinamikáját az export adta, kedvezően alakult a külkereskedelmi mérleg, s a nettó külföldi közvetlen tőkeberuházás meghaladja az évi 3 milliárd eurót.

Ugyanakkor felhívta a figyelmet a tetemes államháztartási hiányra, a térségbeli országok közül szinte csak Magyarországon meglévő ikerdeficitre, a versenyképesség romlására, a hatalmas méretűre duzzadt közszférára, amelyek mind akadályozzák a gazdasági növekedés további gyorsulást.

Bokros Lajos szólt az általa szükségesnek tartott strukturális reformokról is. Sürgette többek között az egészségügyi- és nyugdíjreformot, az átfogó adóreformot, az oktatásügy, a mezőgazdaság, a vidékfejlesztés és a közszféra radikális átalakítását. Fontosnak nevezte a pártok finanszírozásának átláthatóvá tételét is, mert szerinte ennek hiánya a korrupció legfőbb forrása Magyarországon.

KAPCSOLÓDÓ CIKK