A kereskedelmi alkalmazottak dolgoznának december 24-én

Vágólapra másolva!
A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) szerint az új kereskedelmi törvénytervezet lehetőséget ad a munkaszüneti napokon való dolgoztatásra. Ezt, és december 24-e munkaszüneti nappá való nyilvánítását is ellenzi a KASZ.
Vágólapra másolva!

Az eddigi gyakorlatnak megfelelően munkaszüneti napokon legyenek zárva az üzletek, és december 24-ét ne nyilvánítsák munkaszüneti nappá - hangsúlyozta Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) elnöke az érdekképviselet országos értekezletén tartott sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.

Kiemelte: mindkét ügy aktuális, jelenleg a parlament előtt van. Az egyikkel kapcsolatban módosító indítvány benyújtására ösztönzik a kormányt, a másik ügyben viszont meg szeretnék megakadályozni módosító indítvány beadását.

A készülő kereskedelmi törvénnyel kapcsolatban Sáling József elmondta: a Kereskedelmi Ágazati Párbeszéd Bizottságban a szakma egésze megszólalt a törvénykészítés során, de a gazdasági minisztériummal nem mindenben tudtak megegyezni. Kifejtette: a törvénytervezet szerint ugyan zárva kell tartani az üzleteket, de az önkormányzatok lehetőséget kapnak arra, hogy idegenforgalmi szempontokra vagy helyi hagyományokra tekintettel önkormányzati határozattal engedélyezze a nyitva tartást. A KASZ szerint ez sérti a munkavállalói jogokat, és a területenként eltérő gyakorlat piaci anarchiához vezetne.

Sáling József elmondta: a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumhoz elküldik állásfoglalásukat, és elvárják, hogy az Országgyűlés gazdasági bizottságában kifejtettek szerint a minisztérium módosítsa a tervezetet, és javasolja a kormány nevében, hogy munkaszüneti napon kibúvó nélkül legyenek zárva az üzletek.

A KASZ elnöke közölte: a kereskedelmi törvénytervezet azt is tartalmazza, hogy december 24-én 14 órakor zárjanak be az üzletek. Hozzátette: az idei évben megállapodtak a munkáltatókkal, hogy önkéntesen mindenki bezár 14 órakor.

A szakszervezeti elnök elmondta, a szakszervezetek felvetették, hogy december 24. legyen munkaszüneti nap. Ezt a munkaadók és a kereskedők is ellenezték, tehát nem született egyezség az Országos Érdekegyeztető Tanácsban, így a kormány az OÉT tagjaként nem terjesztheti elő a módosító javaslatot. Mivel a kormány álláspontja, hogy a munkavállalók számára - a kereskedelmi alkalmazottakat kivéve - legyen munkaszüneti nap december 24., a KASZ attól tart, hogy a kormány saját képviselőin keresztül beterjeszti az indítványt. Ezt a KASZ nem támogatja.

Sáling József kifejtette: a KASZ álláspontja szerint, ha december 24. nem lehet egységes munkaszünet, akkor keresni kell egy másik napot, ami a kereskedelmi dolgozóknak is valódi ünnep lehetne.