Lassulhat a lakásépítés tempója

Vágólapra másolva!
Nem tartható fenn a lakásépítés jelenlegi tempója - állította Soóki-Tóth Gábor, az Ecorys Kft. ingatlanszakértője egy szerdai ingatlanpiaci konferencián.  A rendezvényen az is szóba került, hogy az ingatlanfejlesztők az euró mielőbbi bevezetésében érdekeltek.
Vágólapra másolva!

Soóki-Tóth Gábor, a Budapest Business Journal és a ReSource közös rendezvényén elmondta, hogy 2001 és 2004 között felgyorsult a budapesti ingatlanépítés tempója: az átadott lakások száma évi 3 ezerről évi 10 ezerre nőtt. A szakértő azonban nem bízik a tempó fennmaradásában, ugyanis szerinte nagyon sok az előre hozott lakásvásárlás a piacon. Szerinte évi 6-7 ezer lakás megépítése és eladása lesz hosszú távon fenntartható.

A fővárosi kerületek közül Zuglóban épült a legtöbb lakás, ami elsősorban a kedvező jogi szabályozásnak köszönhető. A XIII., a III. és a IX. kerületben is sok lakás épült, ez utóbbi városrészben a tudatos fejlesztési politikával magyarázható az eredmény. A legnagyobb beruházások a XI. és a XIII. kerületben voltak, mindkét városrészben a lakásépítések az irodaépítéseket követték.

Az ingatlanpiaci szakértő arról is beszélt, hogy módosultak a lakások szerkezetével kapcsolatos elvárások. Az utóbbi években ugyanis jelentősen csökkent a háztartások átlagos mérete. Miközben 2001 és 2005 között 1 százalékkal, mintegy 20 ezer fővel csökkent a fővárosban lakók száma, addig 1400-zal emelkedett a budapesti háztartások száma.

A statisztikai adatok szerint a fővárosiak 35 százaléka egyedül él. A kétfős háztartásokban élők aránya 32 százalékot tesz ki, melyből 21 százalék a házaspárok és 11 százalék a gyermek-szülő páros. Az egy gyermeket nevelő szülőpárok részesedése 26 százaléknyi. A budapestieknek mindössze 7 százaléka él ezen kívül kétfősnél nagyobb haztartásban.

Az ingatlanépítők és az ingatlanfejlesztők az euró mielőbbi bevezetésében érdekeltek - mondta Hornok Krisztián, a DTZ Hungary Kft. üzletágvezetője. Úgy vélekedett, hogy az euró bevezetéséig az ingatlanfejlesztés, a bérbeadás, a finanszírozás, az értékesítés kockázatait és költségeit egyaránt növelik az árfolyamváltozások.

Szerinte az az ingatlanfejlesztő tesz jól, aki minden költségét és bevételét euróban rögzíti. Ellenkező esetben számolnia kell a kockázat hatásaival vagy azok bonyolult pénzügyi módszerekkel történő kezelésével. Megemlítette azt is, hogy az ingatlanpiaci szereplők jelentés része már mindent euróban számol, és üzletfeleik gyakran euróban is fizetnek nekik.