Az ekho nem tud megfelelni az elvárásoknak

Vágólapra másolva!
Sok helyen nem foglalkoznak a kérdéssel, számos cég pedig egyszerűen kivár. Nem biztos, hogy szabadon választhatják, és a színlelt szerződések problémáját sem fogja megoldani az új adózási forma - mondta Zara László.
Vágólapra másolva!

Az ekhót senki nem ismeri, mert nem akarják megismerni vagy félreértelmezik - fogalmazott az adózási forma lehetséges terjedését firtató kérdésre Zara László, az Adótanácsadók Egyesületének elnöke a Napi Gazdaságban.

Van olyan cég, amelyik végrehajtási rendeletre vár - holott egy adózási formához nem adnak ki ilyet. Annak ellenére, hogy az ekho szabadon választható adózási forma, Zara szerint az érintett társaságok nagy részénél korántsem lesz az szabad választás kérdése, ráadásul több helyen a ma munkaviszonyban foglalkoztatott alkalmazottak számára is az ekhót ajánlja a cégvezetés. Az ő esetükben ez ugyan a közterhek mérséklődésével jár, azonban a juttatásokhoz való jogosultság is csökken ennek következtében - jegyzi meg a szakértő.

Zara úgy véli, nem valószínű, hogy az első félévben rendeződik a színlelt munkaszerződés problémájával érintett társaságok többségénél a kérdés, főként az ekho hatálya alá nem tartozó tevékenységek esetében.

A színházaknál csak az új évadra szóló szerződések megkötésekor gondolhatják újra a foglalkoztatást, ami a májusi-júniusi időszakra esik, a médiában pedig egyelőre kivárnak. A szakértő szerint a többi ágazatban nem valószínű, hogy tömegesen mondanának le az adóoptimalizációról, inkább a fekete foglalkoztatás irányába lépnek majd a beígért fokozottabb ellenőrzések ellenére.

A nagyobb létszámú társas vállalkozásokban, emellett lehetséges a társasági tagi jogviszony kiterjesztése által megvalósított adóoptimalizáció is - jogi szempontból ez utóbbi eljárás is aggályos lehet ugyan, ennek felderítése azonban jóval nehézkesebb. Sokan kockáztatnak majd, illetve inkább számolnak a szankció eshetőségével és összegével, minthogy legalizálják az esetlegesen vitatható szerződéseket. Ahol pedig biztosra mennek és legalizálnak, az a jelenlegi foglalkoztatottak bérének jelentős csökkenésével vagy elbocsátásokkal jár majd - állítja Zara.

Az adómentes juttatásokkal, a szakértő szerint nem sokan élnek majd, mivel kérdéses, mennyire lenne népszerű, ha üdülési csekkel, kiegészítő nyugdíjbiztosítással vagy utazási bérlettel helyettesítené a készpénzt a kifizető. A szakértő úgy látja, jóval népszerűbb és elfogadottabb lenne az ekho, ha azt - számos szakértői véleménnyel egyezően - minden érintett csoportra kiterjesztették volna, viszont a hatályba lépésekor meglévő munkaviszonyokra nem.