Jelentősen drágult néhány postai szolgáltatás

2006.02.02. 8:22

Számháborúval kezdte az évet a Magyar Posta. A társaság ugyanis hivatalosan csupán a hatósági árak egyszázalékos emelését jelentette be, azonban a belföldi és nemzetközi szolgáltatásoknál nem ritka a 8-10 százalékos áremelés sem. A lényegében változatlan árakra számító ügyfelek meghökkennek, amikor például az ötezer forintos gyorsutalványért a tavalyi 1680 helyett 1845 forintot kérnek el tőlük.

Valamennyi szolgáltatás árának változását hirdetményekben tette közzé a Magyar Posta - közölte a Népszabadsággal Szivi László,a posta vezérigazgató-helyettese, aki szerint attól függetlenül, hogy hivatalos közleményben csupán a hatósági áras szolgáltatások díjának változását jelentették be, a postahivatalokban és az újságokban megjelent hirdetésekből mindenki tájékozódhat az aktuális tarifákról. A szakember hozzátette: a hatósági áras termékek között is van olyan, amelynek drágulása meghaladja az egy százalékot.

Példa erre a harmincgrammos súlyhatárt el nem érő szabványlevél, amelynek továbbítása négy százalékkal drágult. A látszólagos ellentmondást a többi között az magyarázza, hogy a postával külön szerződést kötő nagyfeladók hatósági áras szabványleveleit bizonyos esetekben a listaárnál olcsóbban kézbesítik. Így például azok a nagy ügyfelek, akik szerződés szerint egyszerre tízezernél több szabványlevelet adnak fel, és előre rendezett küldeményeiket saját maguk szállítják el a posta feladóközpontjaiba, levelenként akár 48 forintos árat is kaphatnak. A számukra meghatározott - a tavalyi listaáraknál is kedvezőbb - díjak pedig lefelé viszik a díjemelési átlagot.

A posta valamennyi szolgáltatására kiterjedő pontos számítások nem készültek, de Szivi László szerint cégük átlagosan 3,5 százalékkal emelte díjait január 1-jén. Ezen belül a belföldi küldemények árának átlagos emelkedése valamivel három százalék alatt maradt. A nemzetközi forgalomban feladott küldemények továbbításáért ugyanakkor hozzávetőleg négy százalékkal kér többet a tavalyi tarifáinál a posta.

Ennek ellenére a különféle belföldi és nemzetközi küldemények áremelkedését számolgató feladók szerint a posta belföldi és nemzetközi szolgáltatásaiért négy-nyolc százalékkal kell többet fizetni. A díjemelési átlagok meghatározását illetően a több millió küldeménnyel számoló postánál viszont állítják: a hatósági áras termékek szerény áremelkedése, valamint a nagyfeladóknak adott kedvezmények a teljes szolgáltatási körben is kisebb drágulást hoztak, mint amit egy-egy levél feladásánál érzékelni lehet. Emellett kedvezően hat az átlagra, hogy számos postai tarifa - így például a levelek elsőbbségi kézbesítésének díja - a belföldi és a nemzetközi forgalomban egyaránt változatlan maradt.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK