A BKIK szerint alkotmányellenes a luxusadó

Vágólapra másolva!
Hétfőn tárgyal a Fővárosi Önkormányzat közgyűlése a luxusadóról szóló, helyi rendeletről. Ennek megelőzésére a luxusadó jelenlegi tartalmában talált, alkotmányellenesnek tartott paragrafusok miatt, nyílt levelet fogalmazott meg a fővárosi kamara.
Vágólapra másolva!

A luxusadóról szóló 2005. évi CXXI, törvény rendelkezéseivel szemben, súlyos alkotmányossági aggályai vannak a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarának (BKIK) Ezt számos ügyvédi irodával és jogi szakemberrel konzultálva állapította meg a BKIK, amely indokai alapján arra kéri a Fővárosi Önkormányzatot, hogy kérje az Alkotmánybíróságtól a luxusadó törvény alkotmányossági felülvizsgálatát - írja a Napi Gazdaság.

A Fővárosi Önkormányzathoz a BKIK által eljuttatott nyílt levél szerint a luxusadóról szóló törvény megkérdőjelezi a jogbiztonságot, sérti a jövedelem- és vagyonarányos közteherviselés, a jogegyenlőség, a köz- és a magántulajdon egyenjogúságának alapelvét.

Mindezt arra alapozzák, hogy a törvény csak a magánszemélyekre érvényesíti ezt az adófaját, az állami, az önkormányzati és a gazdálkodó szervezetekre nem. Ezenkívül nem a magánszemély vagyoni helyzetéhez igazodóan és nem arányosan veti ki az adót, nem veszi figyelembe a vagyont terhelő, azt csökkentő hitelt, nem adóztatja meg a vagyon további elemeit: például az értékpapírokat, a készpénzt, a műtárgyat, a nemesfémet vagy a luxusjárműveknek számító helikoptereket, hajókat.

Szintén alkotmányellenesnek tartja a BKIK azt, hogy kétszeresen kell adózni a luxusadó szerinti ingatlan után, ha az ilyen magánberuházás adózott jövedelemből valósult meg. A hiányosságok között említi a nyílt levél azt is, hogy a törvény nem rendelkezik a külföldön lévő ingatlanok sorsáról.