Fenntarthatatlan az állami nyugdíjrendszer

Vágólapra másolva!
Nem a magánnyugdíj-pénztáraknak, hanem az állami nyugdíjrendszernek nagy a kockázata, az ugyanis jelenlegi formájában fenntarthatatlan - mondta Lengyel László, a Pénzügykutató Rt vezérigazgatója csütörtökön, egy konferencián.
Vágólapra másolva!

A gazdasági szakember szerint ugyanis az állami nyugdíjrendszer demográfiai, szerkezeti és politikai okok miatt a 2010-et követő években összeomlik, ha nem alakul át. Lengyel László a három probléma közül a demográfiait tartja a legveszélyesebbnek. A következtő esztendőkben ugyanis nyugdíjba mennek a Ratkó-korszakban született emberek, ami felborítja a nyugdíjrendszer egyensúlyát. Szerinte ezt a problémát csak külső erőforrások mozgósításával lehet megoldani, ezért úgy véli, hogy nyílttá kell tenni azt a jelenleg is folyó politikát, amely fiatal munkaerőnek az országba történő beáramlását támogatja.

Az állami nyugdíjrendszer stabilitását a gazdasági szakember szerint az is veszélyezteti, hogy Magyarországon, az európai átlagnál jóval kevesebb szolgálati évvel nyugdíj-jogosultságot lehet szerezni. Emellett a politikai beavatkozások is megnövelték a rendszer sérülékenységét. Lengyel lászló ezek közé sorolta a járulékcsökkentést és a 13. havi nyugdíj bevezetését.

A Pénzügykutató Rt. vezérigazgatója ezért a problémák csökkentése érdekében azt javasolja, hogy semmilyen járulékcsökkentést és kiadásnövekedést ne tegyen és ígérjen a kormány. Valamint szükségesnek tartja a nyugdíjkorhatár 65 évre történő felemelését a férfiak számára ennek a kormányzati ciklusnak a végéig, a nők esetében pedig a következő ciklus lezárultáig.

A magyar nyugdíjrendszer első állami pillére ugyan katasztrofális helyzetben van, de a második, magánnyugdíjpénztári pillér működése sincs teljesen rendben - mondta a rendezvényen Hamecz István, a Magyar Nemzeti Bank vezető elemzője. Szerinte ugyanis a magánnyugdíjpénztárak alacsony reálhozamot érnek el, és drágán működnek, Az elemző ennél nagyobb problémának tartja, hogy azok az emberek, akik átléptek a magánnyugdíjpénztárakba, alacsonyabb nyugdíjat kapnak majd, mintha az állami rendszerben maradtak volna. Szerinte ennek fő oka, hogy az állam a költségvetésből támogatja a nyugdíjrendszer állami pillérét, míg a magánnyugdíjpénztárak csak a járulékfizetők pénzével gazdálkodhatnak.

A feszültségek csökkentése érdekében Hamecz István a nyugdíjkorhatár felemelését, a jelenlegi ár- és jövedelemnövekedéshez igazított nyugdíjemelési rendszer kizárólag árnövekedés-alapúvá alakítását javasolja. A jegybank szakértőinek számításai szerint a nyugdíjkorhatárt 70 éves korra kell emelni. A legnagyobb vitát javaslatai közül az váltotta ki, hogy a magánnyugdíjpénztárakba a jövedelem 8 helyett 7 százalékát irányítaná a jegybank vezető elemzője.

A nyugdíjrendszer második pillérének versenyhátrányát nem annak támogatásával, hanem az első pillérnek adott támogatások megvonásával kell megszüntetni - hangsúlyozta előadásában Bokros Lajos volt pénzügyminiszter. Szerinte a 13. havi nyugdíjat vissza kell venni, és azt az egészségbiztosításra fordítani. Úgy véli ugyanis, hogy az egészségbiztosítás fenntartásához a nyugdíjasoknak is hozzá kell járulni.

A volt pénzügyminiszter egyetért a nyugdíjkorhatár felemelésével, de a társadalmi igazságosság követelményének megfelelően férfiaknak és nőknek egyforma vonulási időt tart indokoltnak. Szerinte a nyugdíjemelés rendjét át kell alakítani, az állam ugyanis nem vállalhatja, hogy minden egyes nyugdíjas nyugdíjának reálértéke fennmaradjon, hiszen az alacsonyabb nyugdíjakat nagyobb mértékben kell emelni.

Bokros Lajos szerint a nyugdíjrendszer állami pillérét két módon lehet rendbe hozni. Az egyik lehetőség annak megszüntetése, és a költségvetésbe olvasztása, ez azonban azzal járna, hogy a nyugdíjasok jövedelmüktől független nagyságú állami járadékra tarthatnának igényt. A második lehetségesnek az egyén számlás rendszerre történő áttérést tartja lehetségesnek.

A konferencia szünetében Nagy Csaba, a bankok és a biztosítók pénztárait tömörítő Stabilitás Pénztárszövetség és Fórizs Sándor, a munkáltatói pénztárakat tömörítő Hazai Nyugdíjpénztárak Országos Szövetsége elnöke megállapodást írt alá arról, hogy a két legnagyobb pénztárszövetség egyeztetések után közösen tárgyal a törvényhozókkal és az állami szervezetekkel a nyugdíjrendszer átalakításáról. Fórizs Sándor, az [origo]-nak elmondta, hogy többek között azt szeretnék megtudni a pénzügyminisztertől, milyen új nyugdíjba vonulási szabályokat tervez a kormány, és arról is tájékozódni szeretnének, hogy a magyar állampapírok pontosan mekkora kockázatot jelentenek tulajdonosaik számára.

Giczi József