Nyereségesek az erdészeti társaságok

Vágólapra másolva!
Az ország 19 állami erdészeti társasága a múlt évben 5,7 milliárd forint nyereséget ért el - hangzott el az erdészeti cégek országos értekezletén, Baktalórántházán pénteken.
Vágólapra másolva!

A közel egymillió hektár erdőt művelő cégcsoport pozitív mérleggel zárta az évet - mondta Gémesi József, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. ügyvezető igazgatóhelyettese a szabolcsi kisvárosban tartott tanácskozáson.

A privatizációs szervezet vezető munkatársa sikeresnek nevezte a társaságok által indított erdőkezelési közmunkaprogramot is, ami 2004-ben kezdődött. Két évvel ezelőtt 672 millió, tavaly 1 milliárd, az idén pedig már 1,6 milliárd forintot fordítanak a foglalkoztatási nehézségekkel küzdő emberek alkalmazására.

Kaknics Lajos, a nyíregyházi Nyírerdő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a cég az idén hatszáz állástalant foglalkoztat a közmunkaprogram keretében. A hosszabb ideje elhelyezkedési gondokkal küzdő embereket kettő vagy hat hónapig juttatják ideiglenes álláshoz.

Az erdészeti szakemberek aggodalmait eloszlatandó, Klemencsics András, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium erdészeti főosztályának vezetője megerősítette: az erdészet maradt az FVM felügyelete alatt, és nem kerül át a környezetvédelmi minisztériumhoz. Ezzel igazolást nyert az erdészeti lobbi hatékonysága: pont került a hosszas találgatások végére.

A tanácskozáson elhangzott, hogy a magyarországi erdőterületek nagysága az idén várhatóan átlépi a kétmillió hektárt. Jelenleg 1 millió 983 ezer hektár erdőt tartanak számon, s az állami társaságokhoz tartozó területek aránya 48 százalék feletti.

Az úgynevezett erdősültség aránya most 19,9 százalékos, s mintegy 400 ezer hektár olyan terület van még az országban, ahol fásítani lehetne és kellene. A fából készült termékek piaca ugyanis évről évre nő, s egyre inkább előtérbe kerül az energiacélú fafelhasználás is.

Az erdészetnek emellett a természetvédelemben is fontos szerepe van, sőt a turizmusban is egyre nagyobb szerepet tölt be a vadgazdálkodással együtt. A külföldi vadászok fogadása jelentős, növekvő tendenciájú idegenforgalmi bevétel, nemcsak az erdőkezelőknek, hanem a szolgáltatásokat nyújtó helyi vállalkozásoknak is.

MTI/[origo]