Bioetanol-üzemek épülnek Magyarországon

2006.07.05. 15:29

Négy bioetanol-üzemet épít Magyarországon 380 millió eurós beruházással a SEKAB Bioenergia Magyarország Zrt. - jelentette be Stig-Gunnar Eriksson, a többségi tulajdonos svéd cég, a SEKAB elnöke.

A tervezett négy üzemben mintegy másfél millió tonna gabonát kívánnak feldolgozni évente, továbbá hozzávetőlegesen 600 ezer tonna biomasszát és mintegy 60 ezer tonna szerves hulladékot is.

Ebből 124-125 gigawattóra villamos áramot, mintegy 480 ezer tonna bioetanolt, 460 ezer tonnányi gabonatörkölyt, 423 ezer tonna folyékony szén-dioxidot és 3 ezer tonna aktív szenet kívánnak előállítani.

Az üzemek 2009. évi árbevétele a tervek szerint már több mint 290 millió euró lesz, ebből 250 millió euró exportárbevétel.

Magyarországon négy helyen kívánnak bioetanol üzemet építeni, Mohácson, Marcaliban, Gönyűn és Kabán. A beruházás várhatóan jövő év tavaszán-nyarán kezdődik, annak függvényében, hogy az engedélyeket milyen gyorsan kapja meg a társaság. Az üzemekben a termelés 2008 végén, 2009 elején indul meg.

A SEKAB elnöke elmondta: azért választották Magyarországot a befektetés helyszínéül, mert Közép-Európában központi helyen fekszik az ország, stabil az alapanyag-ellátás, valamint műszakilag magasan képzett munkaerő áll rendelkezésre.

Hosszú távon Magyarországon mintegy négymillió tonna gabonából lehet majd bioetanolt előállítani hangzott el a sajtótájékoztatón. A most bejelentett projekt önmagában 10 ezer mezőgazdasági munkahelyet teremt. A teljes magyarországi bioetanol-gyártás akár 30 ezer munkahely teremtését is lehetővé teszi.

A SEKAB Bioenergia Magyarország Zrt., amely keddig BKZ Beruházás-fejlesztési Zrt. néven működött, 160 millió forint jegyzett tőkéjű vállalkozás. Zsemberi László igazgatósági elnök szerint a bioetanol-program csak akkor lehet sikeres Magyarországon, ha kormányzati támogatást kap. Arra a kérdésre a jelenlévők nem kívántak válaszolni, hogy mekkora összegű kormánytámogatásra számítanak a beruházásnál. A magyar cég igazgatósági elnöke ugyanakkor elmondta, hogy az Európai Unióban a beruházási összeg maximum 40 százalékát kaphatják támogatásként erre a célra.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK