Sok a szabálytalan foglalkoztatás a Balatonnál

2006.07.06. 17:44

Számos jogsértést tárt fel az adóhatóság és a munkaügyi felügyelet a Balaton déli partján folyó építkezéseken július 4-én és 5-én, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH), valamint az Országos Munkabiztonsági és Munkavédelmi Főfelügyelőség (OMMF) közös ellenőrzési akciójában.

Az ellenőrzéseken főként a bejelentés nélkül foglalkoztatottak kiszűrésére törekedtek az ellenőrök - hangzott el a közös sajtótájékoztatón. A két szervezet, amely együttműködési megállapodást kötött, az ellenőrzéseket egyszerre, ugyanazon a helyszínen, de külön-külön végezte. Az adóellenőrök munkáját a rendőrség és a határőrség munkatársai segítették - mondta el Juhász István, az APEH elnökhelyettese.

Az ellenőrzések jelentős biztosítás mellett zajlottak, hogy senki ne távozhasson a helyszínről. Az ellenőrzés hatékonyságát Papp István, az OMMF elnöke szerint jelentősen befolyásolta, hogy gyorsan elterjedt az ellenőrzések híre, így előfordult, hogy mire az ellenőrök a helyszínre értek, eltűntek a munkavállalók.

Két munkahelyen is találtak eldobott munkaeszközöket, bekevert anyagokat a felügyelők, ami arra utal, hogy egy-két órával korábban ott még dolgoztak. "Ezeken a helyszíneken ismételt ellenőrzés lesz" - mondta Papp István.

Az adóellenőrök Siófokon három helyszínen vizsgálták, hogy összesen 29 foglalkoztató 135 alkalmazottjának foglalkoztatottsága szabályszerű-e. Már a helyszínen kiderült, hogy kilenc foglalkoztatottnak semmiféle munkaszerződése nincs. Két foglalkoztató pedig az APEH adatbázisa szerint nem is létezik, illetve egyik szerepel benne, de már megszüntette a tevékenységét. Természetesen a jogosulatlanul végzett tevékenységnek is lesznek szankciói - mondta az APEH elnökhelyettese.

Az adóhatóság három vállalkozás tevékenységét 12-12 napra felfüggesztette, ezentúl várhatóan mintegy 900 ezer forint mulasztási bírságot is kiszab rájuk, mert nem tartották be az alkalmi munkavállalói  könyvvel való alkalmazás feltételeit.

Az OMMF felügyelői két nap alatt 70 munkáltató 315 munkavállalóját ellenőrizték munkavégzés közben. A munkaügyi felügyelők az ellenőrzött 70 munkáltató 43 százalékánál állapítottak meg fekete foglalkoztatást. Harminc munkáltató 53 munkavállalót bejelentés és munkaszerződés nélkül foglalkoztatott, további egy munkáltató pedig négy személyt színlelt szerződéssel. Engedély nélküli foglalkoztatást is feltártak egy külföldi állampolgár esetében.

A vizsgálatok tanúsága szerint az építőiparban egyre inkább terjed az alkalmi munkavállalói könyvvel foglalkoztatás, pedig ezt nem a folyamatos munkavégzésre találták ki. A munkáltató jellemzően kiváltatja a munkavállalóval a könyvet, és csak akkor tölti ki, ha elterjed az ellenőrzés híre.

A munkaügyi felügyelők súlyos jogsértéseket tártak fel a rendes és rendkívüli munkaidő adatainak nyilvántartása, a napi/heti munkaidő törvényes mértékének túllépése, a részmunkaidő szabályainak vonatkozásában is.