Nem minden viharkárért fizetnek a biztosítók

Vágólapra másolva!
A biztosítók csak azok viharkárát fizetik ki, akiknek saját vagyonbiztosításuk van, mert a felelősségbiztosítás nem terjed ki a vasárnapi viharhoz hasonló, elháríthatatlan külső ok előidézte károkra - derül ki a biztosítók érdekvédelmi szövetségének közleményéből.
Vágólapra másolva!

A biztosítók több ezer kárbejelentést várnak a vasárnapi viharok miatt. Azok, akik saját vagyonbiztosítással rendelkeznek, a szerződéseik alapján juthatnak hozzá káruk megtérítéséhez, mivel a szerződésük a viharkárokra is fedezetet nyújt.

Bonyolultabb helyzetben vannak azok, akiknek nincs érvényes vagyonbiztosításuk a lakásukra, házukra, mert a mostani vihar vis maiornak (elháríthatatlan külső oknak) minősül, így a felelősségbiztosítás az ilyen károkra nem terjed ki, hiszen a viharért nem tehető felelőssé senki.

Erről Szurgyi Nándor tájékoztatta az MTI-t hétfőn, a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) vagyonbiztosítási tagozatának képviseletében.

Amennyiben a vihar hatására közterületen lévő fa akár emberben, akár autóban kárt okoz, a közterület tulajdonosa - az önkormányzat - csak a polgári jog felelősségi szabályai szerint köteles helytállásra.

Az önkormányzat felelőssége akkor áll fenn, ha nem tett meg mindent a kár elhárítása érdekében, de ha a kárt vis maior okozta, akkor mentesül a felelősség alól. Ha például korhadt fa letört ága okoz kárt, akkor felvethető, hogy a tulajdonos miért nem tartotta karban, de ha a fa egészséges és a vihar mégis kitépi tövestül, akkor az így okozott kár már mindenképpen elháríthatatlan külső oknak minősül.

Az autóban esett károkat így elsősorban a casco biztosítás alapján lehet megtéríttetni (a kötelező felelősségbiztosítás erre nem terjed ki, a személyi sérüléseknél pedig a balesetbiztosítás jut szerephez, amely része lehet a lakásbiztosításnak, de kapcsolódhat bankkártyához is).

A lakásbiztosítások felelősségbiztosítási fejezete kizárja a szerződésekben a vis maiorért viselt felelősséget. Amennyiben a tulajdonos a jó gazda gondosságával tartotta karban a házát, de a nagy szél mégis lerepítette a cserepet és az kárt okozott, akkor az már elháríthatatlan külső ok, ami kizárja a felelősséget (a biztosítóét és a tulajdonosét is). Ugyanakkor a lakásban esett károkat a vagyonbiztosítás alapján a biztosító megtéríti.

Szurgyi Nándor elmondta, hogy a 4 millió magyar lakás 70 százaléka rendelkezik biztosítással. A társasházaknál a biztosítás lehet egységes, amikor a lakások és a közös tulajdonú részek (például a tető és a kémények) is biztosítottak, de lehet, hogy csak az egyes lakásokra kötöttek a tulajdonosok biztosítást. Így például, ha egy 20 lakásos társasháznak csak 10 lakása biztosított, akkor egy szél okozta feltételezett tetőkár felét fizetik a biztosítók.

A MABISZ kedden délelőtt összesíti a vasárnapi viharkárokat, az eddigi jelzések alapján több ezer kárbejelentés várható.

Az Aegon Biztosítóhoz - ez a társaság rendelkezik a legtöbb lakásbiztosítással - hétfőn délig 300 bejelentés érkezett, ennek 60 százaléka Budapestről. A becsült kár eddig 31,5 millió forint.

Az Allianzhoz eddig 13-15 millió forint kárt jelentettek, és a Generali-Providencia ügyfeleinek a kára is meghaladja a 10 millió forintot.

Mintegy 350 fa dőlt ki és 3000 fáról törtek, szakadtak le ágak a fővárosban a vasárnap esti vihar miatt - közölte Kocsis László, a Főkert Zrt. vezérigazgatója hétfőn az MTI-vel. Hozzátette: az eltakarítási munkálatok alatt folyamatosan vizsgálják a kidőlt fák, illetve a letört ágak állapotát is, hogy mindig pontos képük legyen arról, egészséges vagy korhadt fát ért-e kár.

Mint mondta: munkatársai tudatában vannak annak, hogy a sérült fák állapotának felmérése a kárbejelentések elbírálása szempontjából a későbbiekben perdöntő fontosságúvá válhat.