A reálkereset 4 százalékkal csökkenhet

Vágólapra másolva!
A bruttó keresetek átlagosan 6-6,5 százalékos növelését javasolja a kormányzati oldal az Országos Érdekegyeztető Tanácsnak (OÉT), hogy ezt ajánlják 2007-re a versenyszférának. Az így ajánlott bérnövekedés a reálkereset 4 százalékos csökkenését eredményezné.
Vágólapra másolva!

A kormány számításai szerint, ha a vállalkozások tartják a bérajánlás mértékét, a reálkeresetek átmenetileg 4 százalékkal csökkennek a jövő évben, írja a Világgazdaság. A szakszervezetek, a munkaadói érdekképviseletek és a kormányzati oldal most pénteken ül le először, hogy tárgyaljon a jövő évi keresetnövelés mértékéről. A szakszervezetek várhatóan 8-10, a munkaadók 3-4 százalékos emelést javasolnak majd.

A pénteken kezdődő alku során derül ki az is, hogy a szociális partnerek kérik-e a tavaly novemberben három évre kötött minimálbér-megállapodás felülvizsgálatát. A megszorítások miatt a munkaadók közül többen sokallják a legkisebb keresetek mértékét, januártól ugyanis a mostani 62 500 forintos minimálbér 65 500 forintra emelkedik. A szakképzettek garantált bérminimuma is tovább nő: a 0-2 éves gyakorlati időre szert tettek a legkisebb kereset 110, a két évnél több tapasztalatot felhalmozók 115 százalékát kaphatják kézhez havonta.

2006-ra szóló ajánlásában az OÉT a reálkeresetek 3,5 százalékos növekedése érdekében a bruttó keresetek 4-5 százalékos emelését javasolta. A tényadatok ezt várhatóan annak ellenére meghaladják, hogy szeptemberben a teljes makropályát átíró intézkedések léptek életbe a kiigazítási csomag keretében. A kormány számításai szerint a nemzetgazdasági szintű munkatermelékenység növekedése a megállapodás során figyelembe vett 3,5 százaléknál valamivel magasabb, 3,5-4 százalékos lesz.