Januárban jön az új gázártámogatás

Vágólapra másolva!
Jóváhagyta a kormány a gáz- és távhőár-támogatás változásának tervezetét, amely jövő év januártól lép életbe. Az új rendszer kiküszöböli az igazságtalannak tartott fogyasztás utáni támogatást, és rászorultsági alapra helyezi a kompenzációt.
Vágólapra másolva!

A kormány elfogadta a gáz- és távhőtámogatás új rendszerét, amely 2007. január 1-jén lép hatályba - közölte Danks Emese kormányszóvivő pénteken. A szóvivő hangsúlyozta, a támogatási rendszer igazságosabbá válik, és csak az fizet a gázért, aki használja. "Ezentúl nem annak adunk többet a közösből, aki többet fogyaszt, hanem annak, aki valójában rászorul" - mondta, hozzátéve: megszűnik az általános támogatás.

A múlt hét végén nyilvánosságra került terv szerint a kabinet jövedelmi szintekhez köti az állami támogatást. Ennek értelmében négy plusz egy rászorultsági kategóriát állapít meg az alapján, hogy az egy főre jutó jövedelem a nyugdíjminimum kétszerese, 2,5-szerese, 3-szorosa, 3,5-szerese, vagy ennél magasabb.

Ahol az egy főre jutó jövedelem nem éri el a nyugdíjminimum (jelenleg 25 800, januártól 26 830 forint) dupláját, ott nem nő a gáz ára. Ahol az egy főre eső jövedelem meghaladja a nyugdíjminimum 3,5-szeresét, abban a háztartásban a támogatás megszűnik. A tarifaváltás a különböző jövedelemi rétegek számára 0, 18, 35, 53 és 72 százalék körüli áremelést hozhat. A változások után a legmagasabb jövedelmi kategóriába tartozó fogyasztók, gyakorlatilag a piaci árat fogják fizetni.

Bővül ugyanakkor a szociálisan rászorultak köre. Ezen túl nem csak a nagycsaládosok és a fogyatékkal élők jogosultak a támogatásra, hanem a kisnyugdíjasok, a gyermeküket egyedül nevelők, a munkanélküliek, a rokkantak, az árvák és az özvegyek is. A módosulás után, az ország körülbelül 3,8 milliónyi háztartásából úgy 2,5 millió részesül a különböző mértékű támogatásból.

A kormány számításai szerint a rendszerben kétmillió család kap gáz- vagy távhőtámogatást. Kiss Péter munkaügyi miniszter a kormányszóvivői tájékoztatón közölte: erre a célra a költségvetés jövőre, nettó 100 milliárd forintot tud fordítani, ezért a rászorultság mértékétől függő, eltérő nagyságú támogatást osztanak szét. Idén a költségvetés, várhatóan 150-160 milliárd forintot fog gázártámogatásra fordítani. A miniszter úgy tudja, januárban nem kell gázáremelésre számítani.

Kiss Péter példaként említette, hogy egy átlagfogyasztó nyugdíjas háztartásban, ahol a két ember nyugdíja összesen 97 500 forint, januártól 5559 forint gázár-támogatás jár. Egy másik példán azt mutatta be, hogy egy négyfős család, 230 000 forintos nettó összjövedelemmel, átlagos gázfogyasztásnál havi 3538 forint támogatást kaphat, így húsz százalékkal lesz magasabb a számlája, mint korábban.

A távhőár támogatási rendszere hasonlóan alakul át. A változás a támogatott árakban 11 százalékos csökkenéstől, 33 százalékos emelkedésig terjedhet, a nem támogatottak számára pedig akár több tíz százalékos áremelkedést is hozhat - jelentette be Kiss Péter.

Gázártámogatás 2007. január 1-jétől 26 830 forintos nyugdíjminimummal számolva.

Egy főre jutó havi jövedelem

Ártámogatás forint/köbméter

53 660 forintig

40,12

67 075 forintig

32,83

80 490 forintig

25,53

93 905 forintig

18,24

93 905 forint felett

0



Távhőár-támogatás 2007. január 1-jétől:

Egy főre jutó havi jövedelem

Ártámogatás forint/gigajoule

53 660 forintig

1680 forint/gigajoule

67 075 forintig

1380 forint/gigajoule

80 490 forintig

1068 forint/gigajoule

93 905 forintig

768 forint/gigajoule

93 905 forint felett

0