Iraki munkára esélyes a Vegyépszer

Az iraki újjáépítésben évi 250-350 millió dollár, azaz 5-8 milliárd forint értékű munkára van esélye a Vegyépszer Rt.-nek, mondta a társaság tavalyi eredményeit ismertető keddi tájékoztatón Tímár Gyula elnök-vezérigazgató.

Az iraki újjáépítésben a Vegyépszer olajberendezések csőfektetési és karbantartási munkáira kaphat megbízást. Mivel a Vegyépszer évtizedek óta vesz részt olajipari létesítmények építésében, csőfektetésben, és sok éve működik együtt a kazahsztáni Tengízben az amerikai Bechtel-csoporttal, jó esélye van arra, hogy annak alvállalkozójaként az iraki olajipar újjáépítésében is részt vegyen - mondta az elnök-vezérigazgató. Az ajánlatokat már bekérte a Bechtel, s ha azokat megfelelőnek értékeli, úgy hosszabb távon évi 250-350 millió dolláros, azaz 5-8 milliárd forintos munkára lehet számítani, Tímár Gyula szerint.

A Vegyépszer csoport tavaly 163 milliárd forintos árbevétel mellett 11,6 milliárd forint adózás utáni eredményt ért el. Az idén jóval kisebb, 71 milliárd forintos árbevételt prognosztizál a társaság, mivel lassan kifutnak a korábbi autópálya építési szerződései. Tímár Gyula szerint a Vegyépszer Rt. az útépítési piacból évi 15-20 százalékos tartós részesedést hasíthat ki magának.

KAPCSOLÓDÓ CIKK