Minden várakozásnál jobb az OTP eredménye

2004.11.10. 8:21

108,4 milliárd forintos konszolidált, adózás után eredményt ért el az év első kilenc hónapjában az OTP Bank Rt. A nemzetközi számviteli szabvány (IFRS) szerint számított profit 55,8 százalékkal nőtt egy év alatt, és minden elemzői várakozást meghalad.

A bank nem konszolidált, adózás utáni eredménye 53,5 százalékkal, 98,5 milliárd forintra nőtt egy év alatt - áll a Budapesti Értéktőzsde honlapján megjelent gyorsjelentésben.

Az OTP-csoport mérlegfőösszege 2004. szeptember 30-án 3 863 801 millió forint volt, ami 28,7 százalékos éves növekedést jelent. A növekedést részben az újonnan bevont DSK Bank és leányvállalatai 369,7 milliárd forintos, és a RoBank 41,4 milliárd forintos állományának bekerülése okozta. A többi leányvállalat közül a konszolidációs lépések figyelembe vétele nélkül a növekedéshez legnagyobb mértékben, 269,1 milliárd forintos mérlegfőösszeg-növekedéssel az OTP Jelzálogbank járult hozzá, amely az OTP Banktól átvett jelzáloghitelek állományának növekedésével magyarázható. Az OTP Bank 254 milliárd forintos mérlegfőösszeg-növekedést ért el. Jelentős volt még az OTP Banka Slovensko 52,6 milliárd forintos, a Merkantil Car 44,3 milliárd forintos, valamint az OTPGarancia Biztosító 13 milliárd forintos mérlegfőösszeg-növekedése is - olvasható a gyorsjelentésben.

Az OTP-csoport piaci részesedése Magyarországon a mérlegfőösszeg alapján a bankrendszerben 25,3, a hitelintézeti rendszerben 23,7 százalékos volt, ami az egy évvel korábbinál valamivel kevesebb, az előző negyedévhez képest viszont változatlan.

Tartható az éves profitcél

Az OTP elégedett az év első háromnegyed évében nyújtott teljesítményével - mondta Spéder Zoltán alelnök-vezérigazgató-helyettes szerdai sajtótájékoztatóján a távirati iroda tudósítása szerint. A pénzintézet második embere közölte: a cégcsoport negyedik negyedéves eredménye kisebb lesz a korábbi negyedévek profitjainál, de az év végére prognosztizált 140-145 milliárd forintos éves, adózás előtti profitcél tartható.

Az OTP Bank az idén további 50-100 bázispontos kamatcsökkentésre számít, ami a nettó kamatbevétel növekedését lelassíthatja, ezenkívül a portfolió átvizsgálása után extra tartalékolási költségek is felmerülhetnek - mondta Spéder Zoltán.

KAPCSOLÓDÓ CIKK