A T-Mobile önálló márka marad

A Magyar Telekom Igazgatósága csütörtökön javaslatot tett a Magyar Telekom és a T-Mobile Magyarország egyesülésére. Az Igazgatóság javaslatát mindkét társaság Közgyűlésének jóvá kell hagynia. Az egyesülés esetén a T-Mobile továbbra is önálló márkaként és önálló üzletágként működik majd a Magyar Telekom Csoporton belül.

Az egyesülésre vonatkozó javaslat összhangban van a középtávú stratégiával, melynek egyik alappillére a csoportszintű szinergiák kiaknázása. Az egyesülés megvalósulása esetén a T-Mobile továbbra is önálló márkaként és önálló üzletágként működik majd a Magyar Telekom Csoporton belül, azonban a vállalatcsoport várakozásai szerint az egyesítés kézzelfogható előnyökkel jár majd az ügyfeleknek, valamint pozitív hatást gyakorol a piacra és a versenyre.

Az egyesülés elősegíti a Magyar Telekom Csoport hosszú távon is fenntartható értékteremtési lehetőségeinek kiaknázását, különös tekintettel az ügyfélbázis megtartására és fejlesztésére, a hatékonyság és a költségszintek optimalizálására, illetve az új innovatív technológiai lehetőségekből adódó előnyök kihasználására - szól a cégcsoport közleménye. Mindezeknek köszönhetően néhány éven belül a Csoport pénzügyi teljesítménye jelentősen, akár évi több tízmilliárd forinttal is javulhat.

A vezetékes és mobil területek harmonizációjára való törekvés ötlete nem egyedülálló, mára számos - vezetékes és mobil üzletággal egyaránt rendelkező - európai nemzeti szolgáltató - így a British Telecom, France Telecom, Telekom Italia - ismerte fel a konvergenciából eredő stratégiai előnyöket, lehetőségeket.

A Magyar Telekom és a T-Mobile egyesülése - a vezetékes-mobil közös értékajánlatok révén - tovább élénkíti a versenyt mind a vezetékes, mind a mobil piacon. Ezen túl az egyesülés hozzájárul a hosszú távú szolgáltatásalapú verseny kereteinek megteremtéséhez is.

A két társaság összeolvadása az ügyfelek számára is kézzelfogható előnyökkel jár - olvasható a közleményben. Az egységes ügyfélkiszolgálás egyszerűbbé teszi az ügyfelek számára az ügyintézést, a vásárlást, a számlakezelést, a műszaki segítségkérést. Továbbá a vezetékes és mobil tevékenység harmonizációja új, integrált szolgáltatások bevezetését teszi lehetővé.

Az egyesülés jogi akadályokba nem ütközik, a hatályos nemzeti és nemzetközi jogszabályoknak megfelel. Mivel a T-Mobile Magyarország jelenleg is a Magyar Telekom 100 százalékos tulajdona, így a tervezett lépéshez nincs szükség a Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyására.

Az [origo]-t a T-Online adja ki, amely a Magyar Telekom Csoport tagja

KAPCSOLÓDÓ CIKK