Újabb magyar Tesco üzletek és kutak nyílnak

2006.04.25. 13:24

Nagy-Britannia vezető áruházlánca, a Tesco 17 százalékos éves profitnövekedésről és kétmilliárd font feletti eredményről számolt be kedden. Magyarországon 24 új üzletet, és 17 benzinkutat nyitnak az idén.

A Tesco Magyarországon 14 százalékos növekedéssel 473 milliárd forintos árbevétel ért el tavaly - jelentette be Paul Kennedy vezérigazgató.

Mint mondta, 2006-ban ugyancsak kétszámjegyű bővüléssel számolnak, melyhez hozzájárul, hogy a tavalyi tizennéggyel szemben 24 új üzletet nyitnak ebben az évben. Ebben egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a kis alapterületű üzletek - fogalmazott a cégvezető, hozzátéve: a tervekben szerepel még 17 új töltőállomás megnyitása is.

A brit élelmiszer-kiskereskedelmi piac 30 százalékát ellenőrző szupermarket-óriás által a Londoni Értéktőzsdén (LSE) közzétett eredményjelentés szerint, amely a február 25-ével zárult pénzügyi évre vonatkozik, a Tesco adó előtt számolt alapszintű profitja az előző évről 16,9 százalékkal 2,251 milliárd fontra (855 milliárd forintra) emelkedett.

A csoportszintű értékesítés áfával számolva 13,2 százalékkal 41,86 milliárd fontra nőtt, a közkézi részvényenként és részvényesi jogokat megtestesítő egyéb értékpapíronként számolt eredmény 14,1 százalékos növekedéssel 20,06 penny volt.

A beszámoló szerint a tavalyi pénzügyi évben is a külföldi áruházhálózat növekedése adta a fő lendületet. A Nagy-Britannián kívüli szupermarketek értékesítése 23 százalékkal, a hazaiaké 10,7 százalékkal emelkedett. A külföldi eladási érték 9,162 milliárd font, a brit piacon elért értékesítés 32,7 milliárd font volt. Ezen belül a Tesco internetes forgalma még meredekebb bővülést mutatott: a cég virtuális áruháza 31,9 százalékkal 1 milliárd fontra növelte eladásait a 2005-ös pénzügyi évben. Az ázsiai érdekeltségek forgalma 26,4 százalékkal 3,916 milliárd fontra, működési szintű profitjuk 30,7 százalékkal 200 millió fontra emelkedett.

A Nagy-Britannián kívüli európai hálózat tavaly 20,6 százalékkal 5,246 milliárd fontra növelte értékesítését; működési eredménye 9,1 százalékkal 265 millió fontra nőtt, áll a Tesco kedden Londonban ismertetett éves jelentésében.

Az eredmények alapján az igazgatótanács részvényenként 6,10 penny osztalékot javasol, 15,7 százalékkal többet a tavaly kifizetett 5,27 pennynél.

A csoportszintű eladótér 56 százaléka már külföldön van; a tavalyi pénzügyi évben Közép-Európában több új eladótér nyílt, mint Nagy-Britanniában, áll a keddi jelentésben. A beszámoló szerint a februárral zárult pénzügyi évben 238 új külföldi Tesco-áruház nyílt meg, ezzel 814-re emelkedett a külföldi szupermarketek száma (Nagy-Britanniában 1800 Tesco működik).

A jelentés szerint Közép-Európán belül Magyarországon a - közelebbről nem részletezett - "nehezebb gazdasági és kiskereskedelmi környezet" visszafogta ugyan a cég helyi növekedését, amely azonban így is szilárd volt. A magyar piacon a tavalyi pénzügyi évben 18 új Tesco-áruház nyílt, és a vállalat idén további harminc magyarországi üzlet átadását tervezi, áll a Londonban közzétett eredményjelentésben.

A Tesco bejelentette, hogy a következő öt évben 5 milliárd font értékben ad el ingatlant, amiből 1,5 milliárd fontot részvény-visszavásárlásra költ.

Sir Terry Leahy, a cég vezérigazgatója kedden a BBC-nek cáfolta azokat híreket, hogy a Tesco földterületek felvásárlásába kezdett, megpróbálva elhalászni a konkurencia elől a lehetséges építési telkeket. Sir Terry szerint a Tesco az általa birtokolt területeken maga akar építkezni, és ha ez nem sikerül, eladja az érintett földet. A vezérigazgató cáfolta azt is, hogy a Tesco dominanciája megfojtja a versenyt, mondván: a vásárló döntése, hogy melyik üzletbe tér be.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK