Új könyvelési szabályok az Enron-jelenség kivédésére

Vágólapra másolva!
Három éven belül egységes könyvviteli szabályok alapján kell elkészíteniük beszámolóikat az uniós tőzsdei cégeknek az EU pénteken elfogadott - az Európai Parlament márciusi határozatát szentesítő - tervezete szerint.  A szabályok egységesítésével a brüsszeli bizottság az amerikai Enron energia-nagykereskedő és pénzügyi szolgáltató csoport tavalyi összeomlásának európai megismétlődését akarja elkerülni.
Vágólapra másolva!

A bizottság pénteki közleménye szerint a tervezetet már jóval az Enron-ügy előtt felvázolták, elfogadása mégis egyike azon intézkedéseknek, amelyek az ehhez hasonló esetek kivédését hivatottak elősegíteni.

Az Enron tavaly az amerikai gazdaságtörténet legnagyobb vállalati csődjét produkálta, s a vizsgálat számos súlyos könyvviteli visszásságot tárt fel az összeomlás okai között. A vállalati szektor könyvviteli eljárásaiba vetett befektetői bizalom megingása azóta is érezteti hatását az amerikai tőzsdéken.

Frits Bolkestein belső piaci ügyekért felelős EU-biztos pénteki brüsszeli tájékoztatóján azt mondta: az új, egységes szabályozással megszüntethető lesz a vállalati eredmény-beszámolókra jelenleg jellemző bábeli zűrzavar, s a befektetők egységes összehasonlítási alaphoz jutnak.

Jelenleg a 15 EU-tagállamban 15-féle szabályrendszer szerint készülnek a vállalati beszámolók, ami megnehezíti az azonos tevékenységű, de más-más országban működő vállalatok összehasonlítását - írta a Dow Jones.

A pénteki döntés azt jelenti, hogy 2005. január 1-jétől mintegy 7 ezer uniós tőzsdei cégnek a londoni székhelyű Nemzetközi Könyvviteli Szabványtanács (IASB) által kidolgozott egységes szabályok szerint kell elkészítenie beszámolóit.