Olaszország az államadóssággal sérti a stabilitási paktumot

Vágólapra másolva!
Franciaországban és Németországban a második egymást követő évben haladta meg tavaly az államháztartási hiány az EU stabilitási paktumában kikötött mértéket. Olaszországban tavaly és tavalyelőtt is kisebb volt a hiány annál, azonban az olasz államadósság egyike a legnagyobbaknak az EU-ban; tavaly a GDP 106,2 százalékát tette ki.
Vágólapra másolva!

Franciaországban tavaly a GDP 4,1 százalékára rúgott a hiány, meghaladva nem csupán a 3 százalékos euróövezeti tűréshatárt, hanem a kormány által várt 4 százalékot is - írta a La Tribune gazdasági napilap hétfői száma. A francia hiány 2002-ben a GDP 3,04 százaléka volt. Az Európai Bizottság attól tart, hogy Franciaország az idén sem teljesíti az euróövezeti feltételt, a kormány azonban 2,9 százalékra kívánja csökkenteni a hiányt.

A német államháztartásnak a hazai össztermékhez viszonyított hiánya az idén 3,3 százalékos lesz Hans Eichel pénzügyminiszter becslése szerint. Ezzel Németország az egymást követő harmadik évben lépi át a stabilitási paktumban megszabott határt. A német államháztartási hiány tavaly 3,9 százalékos, 2002-ben 3,5 százalékos volt. Eichel közlése szerint a teljes államadósság az idén a GDP 65 százalékát teszi majd ki. Az euróövezeti tűréshatár 60 százalék.

Olaszországban a GDP 2,4 százaléka volt az államháztartási hiány tavaly, kevesebb a kormány várt 2,5 százaléknál és valamivel több a 2002-es 2,3 százaléknál, azonban az államadósság - egyike a legnagyobbaknak az EU-ban - a reméltnél kevésbé csökkent. 2002-ben a GDP 108,0 százalékát tette ki a teljes olasz államadósság. Az olasz statisztikai hivatal hétfői közleménye szerint az adósság tavaly a GDP 106,2 százalékára rúgott; a kormány 104,9 százalékra számított. Tavaly az olasz GDP 0,3 százalékkal bővült, a 2002-es 0,4 százalékos többlet után.