Állami hátszéllel versenyképes a megújuló energia

Vágólapra másolva!
Jelentősen drágább, és a fosszilis energiaforrásokkal egyelőre csak állami beavatkozással versenyképes a megújuló energia. A brit fogyasztóknak felmérések szerint egymilliárd fontjába kerül az, hogy Nagy Britannia energiatermelésének 10 százalékát adják 2010-re a megújuló energiaforrások. Magyarországon várhatóan 65-75 milliárd forintot kell költeni ahhoz, hogy az ország teljesíteni tudja a megújuló energiahordozókról tett európai uniós vállalásait.
Vágólapra másolva!

Jelentősen többe kerül, és a fosszilis forrásokkal a szabadpiacon nem versenyképes a magújuló energiaforrásokból termelt áram, írta a Világgazdaság. Az ENSZ szakértői ennek ellenére optimisták: szerintük kedvező szabályozás mellett akár a kétezermilliárd dollárt is elérheti a megújuló energiaforrásokra alapozott befektetésekre költött összeg a világban.

A megújuló forrásokból nyert elektromos energia azonban jelentősen drágább, mint a fosszilis anyagok elégetéséből származó. Nagy Britanniában a fogyasztóknak 2010-ig egymilliárd fontjába (354 milliárd forint) kerül az, hogy a kormány 10 százalékra növeli a megújuló energiaforrásokra alapuló termelés részesedését a brit árampiacból.

A megújuló energiahordozók, a technológia ára miatt egyelőre önmagukban nem versenyképesek. A szélfarmok, napelemek, biomassza-erőművek csak akkor versenyképesek a fosszilis energiával, ha jelentős állami támogatást kapnak, illetve, ha a termelőkapacitások selejtezése során az állam a megújuló energia javára dönt, a fosszilis ellenében.

Magyarország az Európai Unióban vállalta, hogy 0,81 százalékról 3,6 százalékra fejleszti fel a megújuló energiából nyert áram részesedését az elektromos piacból. A magyar fogyasztók jelenleg kilowattóránként 30 fillérrel járulnak hozzá a magyarországi megújuló energiaforrásokra alapuló áramtermelés fejlesztéséhez.