Ismét kamatot emelt a Fed

2005.09.21. 8:33

A várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal 3,75 százalékra emelte az irányadó kamatot az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed. A New York-i részvénypiac nem örült a hírnek.

Kedden a Fed 25 bázispontos kamatemelést jelentett be, folytatva a tavaly június óta tartó sorozatát. A Fed legutóbb augusztus 9-én emelt, ugyancsak 25 bázisponttal.

A New York-i értékpapír-piacok veszteséggel zártak kedden: korábbi nyereségüket a Fed döntését követően vesztették el, jóllehet az megfelelt a várakozásoknak.

A Fed ugyanis a döntéssel együtt azt is "üzente", hogy folytatja kiszámított kamatpolitikáját, ami gyakorlatilag a kamatemelés folytatására való utalás is volt. A várakozások szerint december 13-án 4 százalékra emelkedik az irányadó amerikai kamat.

A New York-i tőzsde DJIA mutatója a napot 10481,52 ponton fejezte be, hétfőhöz képest 0,72 százalékos süllyedéssel. A Nasdaq 0,65 százalékot vesztett és 2131,34 ponton zárt. A dollár ugyanakkor a döntéstől erőre kapott: tőzsdezáráskor az euró 1,2126 dolláron volt, a japán jenből 111,93-at adtak az amerikai pénzért.

KAPCSOLÓDÓ CIKK