Az unióban stabilizálódott a munkanélküliség

Vágólapra másolva!
Nem változott a munkanélküliség az euróövezetben tavaly novemberben: 8,3 százalék volt, összhangban az elemzők várakozásaival. Ezzel az egymást követő harmadik hónapban volt változatlan a ráta. A 25 tagállamban összesítve 8,5 százalék volt az állástalanok aránya.
Vágólapra másolva!

Az euróövezetben 12,1 millióan voltak állás nélkül - tette közzé pénteken az Eurostat. 2004 novembere óta kissé javult a helyzet, akkor 8,8 százalékos volt a ráta, ám a gazdasági helyzet javulása egyelőre még nem érezteti hatását a foglalkoztatásban.

A csökkenés ellenére az euróövezet munkanélkülisége még mindig magasabb az Egyesült Államok 5 százalékos és Japán 4,6 százalékos szintjénél.

Az Európai Unió 25 országában 8,5 százalékos volt a ráta, ami októberhez képest változatlan, 18,4 millióan voltak állás nélkül.

A legnagyobb csökkenést a litvánok érték el az elmúlt év során, 9,8 százalékról 7-re esett vissza a ráta. A munkanélküliek aránya Luxemburgban és Magyarországon emelkedett a legtöbbet, 2004 novemberében 6,5 százalék volt, ami elérte a 7,3 százalékot egy évvel később. A nők vonatkozásában 7,6 százalék, míg a férfiaknál 6,9 százalék volt az arány. Ezzel a 11. helyet érdemeltük ki az Unióban.

Az euróövezeten belül Írországban volt a legalacsonyabb a munkanélküliség, 4,3 százalék, a legmagasabb pedig Franciaországban (9,2) és Németországban (9,3 százalék).

A 25 tagország közül Lengyelországban és Szlovákiában volt a legmagasabb az állástalanok aránya, 17,4, illetve 16 százalék.