Fitch: A válság nem hat a szlovák besorolásra

Vágólapra másolva!
A populista Smer ismét a legnagyobb pártként kerülhet ki a választásokból, aminek következtében a jelenleginél valamivel lazább költségvetési politikát gyakorló, populistább kormány alakulhat - olvasható a Fitch Rating's elemzésében. A reformfolyamat visszafordításának kockázata azonban csekély.
Vágólapra másolva!

Az előrehozott választások kilátása miatt növekszik ugyan a bizonytalanság Szlovákiában, az ország szuverén besorolását azonban szilárd hitelminősítési alapmutatók, a 2009-es eurócsatlakozást pedig politikai konszenzus támasztja alá - áll a Fitch Rating's szerdai, londoni közleményében. Előző nap a Standard & Poor's is olyan állásfoglalást adott ki, hogy nem gyakorol azonnali hatást Szlovákia adóskockázati besorolására a kormányválság.

A Fitch, a legnagyobb európai hitelminősítő elemzése szerint a választások időzítése önmagában nem adóskockázati tényező, mivel a szlovák kormány - leszámítva a még befejezetlen privatizációs ügyletek halasztását - jórészt már végrehajtotta reformprogramját.

A Fitch szerint a program legfőbb ellenzője, a populista Smer, ismét a legnagyobb pártként kerülhet ki a választásokból, aminek következtében a jelenleginél valamivel lazább költségvetési politikát gyakorló, populistább kormány alakulhat. A parlamenti matematika alapján azonban várhatóan a következő kormány is koalíciós lesz, amelyben a jelenlegi koalíció legalább egy tagja helyet kap. Ez csökkenti a reformfolyamat jelentős mértékű visszafordításának kockázatát, áll a Fitch szerdai elemzésében, amely szerint egyébként sem valószínű, hogy a Smer támogatásra lelne populista programjához a többi párt részéről.

A hitelminősítő szerint a tavaly kezdődött szlovák ERM-II.-tagság mellett további költségvetési fegyelmező tényező a 2009-es euróövezeti csatalkozási céldátum, amelyet a halasztást pártoló Smeren kívül a legtöbb nagy szlovákiai politikai erő támogat.

Előző napi elemzésében a Standard & Poor's is azt állapította meg, hogy Szlovákia jó ütemben halad az euró 2009-es meghonosítása felé, és ha folytatódik a reformorientált gazdaságpolitika és a költségvetési szigorítás, az a szlovák adósosztályzat további javítását eredményezheti. Ugyanakkor, ha a választások után gazdaságpolitikai fordulat következne be, és a költségvetés költekezővé válna, vagy késne az euróövezeti csatlakozás, az lefelé ható nyomást gyakorolna a besorolásra, áll az S&P elemzésében.

A Standard & Poor's és a Fitch tavaly egyaránt "A mínusz"-ról "A"-ra emelte az elsőrendű befektetői sávban Szlovákia szuverén adóskockázati besorolását, egyebek mellett éppen azzal az indokkal, hogy az ország a gyors közfinanszírozási reformok révén három éven belül az euróövezet tagja lehet.

Magyarország hosszú futamú adósságának besorolása az S&P listáján eggyel gyengébb, "A mínusz", amelyre azonban a múlt hónap óta leminősítést valószínűsítő, negatív kilátás van érvényben. Ezt a Standard & Poor's a "mind erőteljesebb költségvetési kihívásokra", az általa 10 százalék felettire várt, idei központi hiányra és a szerinte 2014 előtt valószínűtlen eurócsatlakozásra hivatkozva adta meg a magyar adósosztályzatra. A Fitch Ratings a magyar szuverén adósságot a december elején bejelentett, hasonló érvekkel indokolt leminősítés után, a már csak közepes befektetői "BBB plusz" szinten tartja nyilván.