Lekerült a napirendről az iparűzésiadó-ügy

Vágólapra másolva!
Nem várható a közeljövőben a magyar iparűzési adóval kapcsolatos eljárás az Európai Bíróságon. Az Európai Unió jogi intézménye ugyanis úgy döntött, hogy nem rendelkezik hatáskörrel az eddig egyetlenként elé került ügyben, a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság kérdéseinek megválaszolásában.
Vágólapra másolva!

A döntés oka, hogy "az alapeljárásban vitatott adók beszedésének időszaka megelőzi a Magyar Köztársaság Európai Unióhoz történt csatlakozását" - derül ki a bíróság végzéséből.

A szóban forgó kérelmet a Lakép Kft., a Pár-Bau Kft., a Rottelma Kft. mint felperesek és a Komárom-Esztergom Megyei Közigazgatási Hivatal között, az 1999-2002 évekre vonatkozó helyi iparűzési adó utólagos megfizetése tárgyában folyamatban lévő eljárás keretében nyújtották be.

A kérdést előterjesztő magyar bíróság egyebek között annak megállapítását kérte, hogy az alapeljárásban szereplő adó vagyoni vagy forgalmi típusú adónak minősül-e. A megyei bíróság azt is kérdezte, hogy figyelembe kell-e venni az uniós irányelveket, ha a szóban forgó adók az EU-csatlakozást megelőzően váltak esedékessé.

Az uniós intézmény azonban lényegében egyetlen kérdésre sem válaszolt, hanem emlékeztetett arra, hogy "az irányelvek értelmezésére kizárólag azoknak az új tagállamban való - és az új tagállamnak az Európai Unióhoz történt csatlakozásától kezdődő - alkalmazása tekintetében rendelkezik hatáskörrel".

Nem zárható ki azonban, hogy egy, a csatlakozás utáni időszakra vonatkozó újabb kérelem beadása nyomán a bíróság később mégis foglalkozik az iparűzési adó témájával.

Korábban az Európai Bizottság is utalt arra, hogy esetleg eljárást kezdeményez a témában, ha hasonló ügyek során az derül ki, hogy ez a típusú adófajta ellentétes az uniós jogszabályokkal - márpedig a bíróság főtanácsnoka egy hasonló ügyben, az olaszországi regionális iparűzési adó kérdésében éppen a múlt héten javasolta azt, hogy a testület majdani ítéletében állapítsa meg a jogellenességet.