Jelentősen szigorították a szabálysértési törvényt

Vágólapra másolva!
Szabálysértési elzárás, jelentősen megemelt szabálysértési és helyszíni bírság, órákban meghatározott közérdekű munka - ezek a héten elfogadott új szabálysértési kódex figyelemfelkeltő új rendelkezései.
Vágólapra másolva!

A héten elfogadott új szabálysértési törvény alapján ötezer, illetve háromszázezer forintra emelkedik a szabálysértések esetén kiszabható pénzbírságok legalacsonyabb, valamint legmagasabb összege. Erősítik a helyszíni bírság "visszatartó erejét" is, a kiszabható bírság ötezertől ötvenezer forintig terjed, ismételt elkövetés esetén összege hetvenezer forinting terjedhet.

Az új szabálysértési törvény indoklása szerint a megalkotás célja egy olyan új szabálysértési eljárási rendszer kialakítása, amely hatékony és gyors eljárási lehetőségeket biztosít az egyes szabálysértési hatóságok számára. A hatékony és gyors eljárás mellett a cél a költséghatékony eljárás felépítése volt, amelyben a szabálysértés elkövetőjének már nem fűződik érdeke az eljárási cselekmények indokolatlan elhúzásához.

Az új jogszabály szerint az elkövetők felelősségre vonása lehetőleg még a helyszínen, de legkésőbb az elkövetéstől számított harminc napon belül megtörténik majd, valamint, lehetőség lesz az elkövető meghallgatása nélküli határozathozatalra is, ha egyértelmű a tettenérés.

Szabálysértési elzárás

Az új kódex egyik nóvuma a szabálysértési elzárás jogintézményének bevezetése. Ennek köszönhetően a jogszabályban nevesített szabálysértési tényállások meghatározott időn belüli, ismételt elkövetése esetén, az eredetileg szabálysértési elzárással nem sújtható cselekmény miatt, elzárás is kiszabható lesz.

Így, az eredetileg szabálysértési elzárással nem büntethető szabálysértések esetén - kivéve a helyszíni bírságolást és a közlekedéssel kapcsolatos egyéb szabálysértéseket -, ha hat hónapon belül legalább két ízben már felelősségre vonták, úgy a folyamatban levő cselekménye szabálysértési elzárással is fenyegetetté válik.

Szabálysértés miatti szabálysértési elzárást csak törvény állapíthat meg és csak bíróság szabhat ki. A kódex meghatározza azokat az eseteket, amelyek esetén büntetésként szabálysértési elzárás szabható ki a szabálysértés elkövetésekor, továbbá rendelkezik a szabálysértési elzárás legrövidebb és leghosszabb tartamáról.

Közérdekű munka - órákban meghatározva

Az új szabályozás a közérdekű munkát, mint önálló büntetést is engedi alkalmazni, ennek megfelelően a közérdekű munka mértékét órákban határozza meg. Az elkövető a közérdekű munka során dönthet úgy, hogy a hátra levő részt megváltja - hat óra munka ötezer forintnak felel meg -, vagy, dönthet úgy is, hogy nem folytatja a közérdekű munkát.

Ebben az esetben a hátra levő idő alapján a közérdekű munka helyett elzárás kerül alkalmazásra, melynek során hatórányi közérdekű munka helyébe egy napi elzárás lép. Abban az esetben, ha a hátralévő közérdekű munka időtartama nem osztható maradéktalanul hattal, vagy, a hátra levő idő kevesebb, mint hat óra, akkor a töredék, valamint a hat óránál rövidebb időtartamú közérdekű munka nem kerül átváltoztatásra.

Kitiltás

A törvény meghatározza a kitiltás szabályait, annak időtartamát. A kitiltás intézkedést a korábban hatályos szabályozás szerint csak sportrendezvényen való részvétellel összefüggő szabálysértés miatt engedte meg alkalmazni és kizárólag csak sportrendezvényről, illetve sportlétesítményből történhet a kitiltás. A törvény a kitiltás intézményét kiterjeszti a kereskedelmi tevékenységgel összefüggő szabálysértésekre is.