Vágólapra másolva!
Mivel főszabály szerint az utazási iroda csak a szerződésben vállalt szolgáltatásokért felel, ezért érdemes alaposan végigolvasni a megállapodás apró betűs részeit is, és egy példányt magunkkal vinni az útra - mondta el az [origo] - nak a D.A.S. JogSzerviz szakértője. A jog azt is szabályozza, hogy a felek milyen kötelezettségeiknek kötelesek eleget tenni.
Vágólapra másolva!

Fontos alapszabály, hogy az utazási iroda azon szolgáltatásokért felel, amelyet a szerződésben vállalt, ebben vannak rögzítve azok a kérdések, amelyek az igénybevett szolgáltatásokra vonatkoznak - húzta alá dr. Tóth Hajnalka.

Az utazási szerződést kötelezően írásba kell foglalni, aláírni mindkét fél részéről és egy példányát oda kell adni az utasnak. Ezt érdemes az utazás végéig megtartanunk, hiszen ezzel lehet majd később igazolni, hogy milyen szolgáltatásra is fizettünk be.

Az utazási iroda tehát köteles az utazási szerződésnek megfelelően teljesíteni az általa vállalt szolgáltatást. Abban az esetben, ha mégsem azt a szolgáltatást kapjuk, amit az utazási iroda a szerződésben vállalt, vagy az utazási iroda a vállalt szolgáltatást csak részben teljesíti, akkor több lehetőségünk is van - emelte ki a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

A jegyzőkönyv fontos szerepe

Először is azonnal jelezni kell a problémákat az utaskísérőnek vagy a helyszíni szolgáltatónak, például a szálloda vezetőségének. Erről kötelesek jegyzőkönyvet kiállítani és ennek egy példányát átadni. A jegyzőkönyvet nagyon fontos kiállítatni, hiszen ez igazolja, hogy az utas már a helyszínen jelezte a problémát és a későbbiekben igényét ezen keresztül tudjak érvényesíteni.

Utaskísérő hiányában és amennyiben a helyi szolgáltató a panaszunkat nem tudta orvosolni, az utazási irodát kell tájékoztatni. Érdemes ezt írásban megtenni és egy másolati példányát megőrizni, hiszen akkor a későbbiekben is igazolható, hogy a panaszt azonnal jelezték az illetékesek felé.

Ha nincs utaskísérő

Abban az esetben, ha valamilyen oknál fogva a helyszínen nem került volna sor a probléma jelzésére, vagy esetlegesen annak az orvoslására, hazaérkezés után a lehető legrövidebb időn belül kell írásban panasszal élni az utazási iroda felé, ilyenkor utólag árleszállítást kérhetünk.

Ha olyan helyzetbe kerülnénk, hogy a helyszínen utaskísérő nincs, vagy a szállodai személyzet nem segít a problémákat orvosolni, érdemes a velünk utazó pár másik utas címét, telefonszámát elkérni, hogy a későbbiekben esetleg tanúként hivatkozhassunk rájuk - hangsúlyozta dr. Tóth Hajnalka.

A tájékoztató kötelező kellékei

Fontos információ az is, hogy az utazási iroda köteles az utazási szerződés megkötése előtt egy úgynevezett tájékoztatót bocsátani az utas rendelkezésére, amely tartalmazza az utazást szervező cég nevét, elérhetőségét, az úti célt, az útvonalat, a szálláshely helyét, típusát, leírását, a részvételi díj összegét és annak felsorolását, hogy ez mit foglal magába.

A tájékoztatónak tartalmaznia kell a befizetendő előleget és a fennmaradó díj megfizetésének módját, rendjét, azt a legalacsonyabb létszámot, amely az utazás elindításának feltétele, továbbá azt a határidőt, ameddig az utazási iroda értesíteni köteles az utast, ha ezt a legalacsonyabb létszámot a csoport nem érte el, továbbá az útiokmány-és vízumelőírásokat, valamint az utazással összefüggő egészségügyi előírásokat.

Ezen tájékoztatóban foglaltaktól az utazási iroda csak abban az esetben térhet el, ha erről az utassal az utazási szerződésben kifejezetten megállapodott, vagy kifejezetten fenntartotta magának azt a jogot, hogy a tájékoztatótól eltérhet, és a változásokat az utazási szerződés megkötése előtt az utassal igazolható módon közölte - mutatott rá a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

A Polgári törvénykönyv szabályai

A Polgári törvénykönyv és a vonatkozó kormányrendeletek szerint utazási szerződés keretében a vállalkozó utazási iroda köteles a szerződésben meghatározott utazásból, az út egyes állomásain való tartózkodásból és az ezzel összefüggő részszolgáltatásokból (különösen szállás, étkezés) álló szolgáltatást teljesíteni. A megrendelő kötelessége a díj kifizetése.

Az utas részvételi díjelőleget fizet a kontraktus aláírásakor, ez az utazás teljes részvételi díjának 40 százaléka. A fennmaradó részt az indulás előtt 30 nappal kell fizetni. Ha a szerződés megkötése az indulás előtt 30 napon belül történik (például, last minute akcióról van szó), az utazó a részvételi díj száz százalékát köteles az aláírással egyidejűleg megfizetni. Ha ez nem történik meg, az utazási szerződés megszűnik, és kezelik a történteket, mintha az utas lemondta volna a nyaralást.

Semmilyen visszatérítés nem illeti meg azt az utast sem, aki az utazás folyamán lép vissza a szerződéstől. Hasonlóképp nincs visszatérítésre lehetőség azon utas esetében, aki nem tartotta be az útlevéllel, devizával, vámmal kapcsolatos jogszabályokat, magyarul lejárt az útlevele, nincs vízuma. Sok iroda ezért a szerződésben kötelezően rendelkezik ezen pontokról is.