Ítélőtáblai döntés a sör-védjegy perben

Vágólapra másolva!
Az Európai Bíróság vonatkozó, irányadó ítéletének megfelelően döntötte el a Fővárosi Ítélőtábla az úgynevezett sör-védjegy pert. A döntés szerint a BASS védjegyek és a BOSS megjelölés vizuális és fonetikai egybevetése alapján az jelenthető ki, hogy az utóbbi megjelölés az összetéveszthetőségig hasonlít a BASS védjegyeihez.
Vágólapra másolva!

A bejelentő a BOSS szóbeli megjelölés védjegykénti lajstromozását kérte a Magyar Szabadalmi Hivataltól (MSZH), a Nizzai Megállapodás szerinti 32. áruosztályon belül a sörök, ásványvizek és szénsavas vizek és egyéb alkoholmentes italok, gyümölcsitalok és gyümölcslevek, szörpök és más készítmények italokhoz termékek vonatkozásában.

A bejelentési eljárás során a BASS védjegyjogosultjának képviseletében a Danubia Szabadalmi és Jogi Iroda Kft. felszólalást nyújtott be azzal, hogy a BASS szó és ábrás védjegyek a sörök vonatkozásában oltalom alatt állnak - mondta el dr. Vida Sándor, a kft. jogi szakértője. Erre a felszólalásra tekintettel a bejelentő úgy korlátozta védjegyének árujegyzékét, hogy a korábban ott megjelölt sörök helyett "kizárólag világos sörök" termékekre módosította.

A MSZH határozatával a védjegybejelentést elutasította, és kifejtette: az összetéveszthetőséggel kapcsolatban elsősorban az összbenyomásból kell kiindulni. A BASS védjegyek és a BOSS megjelölés vizuális és fonetikai egybevetése alapján pedig az jelenthető ki, hogy az utóbbi megjelölés a felszólaló védjegyeihez az összetéveszthetőségig hasonló.

A bejelentő ábrás védjegyeiben ugyanis a szóelemet kell dominánsnak tekinteni, amely megjelölés egyaránt négy betűből és ugyanazon hangokból áll, ugyanazon sorrendben, és csupán egyetlen, a mindkét esetben a második helyen található hang a kivétel.

Az árujegyzéket illetően a MSZH kifejtette, hogy az ellenérdekű fél védjegyeinek árujegyzékében szereplő sörök, vagyis alacsony alkoholtartalmú italok célja a szomjúság oltása, ami a söröket közelíti az ásványvizekhez és egyéb alkoholmentes italokhoz. A világos sörök vonatkozásában a bejelentés korlátozása esetén is a teljes azonosság állapítható meg.

Az átlagos fogyasztó mércéjét tekintve

A hivatali határozat ellen a bejelentő megváltoztatás iránti kérelmet nyújtott be, ám a Fővárosi Bíróság ezt a kérelmet nem találta alaposnak, mert abból indult ki, hogy az összbenyomást kell döntőnek tekinteni, mégpedig annak az átlagos fogyasztó szerinti mércéjét. Kiemelte, hogy az átlagos fogyasztó tudatában sokkal inkább az azonosságok, megegyezések, mint a különbségek, eltérések maradnak meg.

Megítélése szerint a MSZH helytállóan jutott arra a következtetésre, hogy az ellenérdekű fél két korábbi elsőbbségű ábrás védjegye domináns elemének is a BASS szóelem tekinthető, mert az ábrákban szereplő egyenlő oldalú háromszögek, amelyek vagy a szóelem fölött, vagy körül kerültek kialakításra, csupán díszítő, másodlagos szerepet töltenek be.

Ezért a domináns elemek körében a két szóelemet vizsgálta, amelyek között egyetlen betűnyi, hangnyi különbség van. Első rátekintésre tehát az állapítható meg, hogy a védjegyek és a megjelölés vizuális és fonetikai szempontból egyaránt nagymértékben hasonlóak - húzta alá a Danubia Szabadalmi és Jogi Iroda Kft. szakértője.

A Canon-ügy tanulságai

Az érintett termékek hasonlóságát vizsgálva utalt arra, hogy az Európai Bíróság C-39/97. számú, a Canon-ügyben hozott döntésében felhívta a figyelmet arra, hogy az érintett áruk, és szolgáltatások hasonlóságának mérlegelésénél minden olyan releváns körülményre tekintettel kell lenni, amely az árukra, szolgáltatásokra jellemző. Így különösen azok jellege, rendeltetése, használata, természete fontos, valamint az is, hogy azok versengő, vagy egymást kiegészítő szolgáltatások.

A bejelentővel szemben azt az álláspontot foglalta el, hogy a sört fogyasztó közönségen belül nem tapasztalható a világos és barna sörök fogyasztói körének elkülönülése. Egy-egy cég több sörfajtával (világos, barna, alkoholmentes, gyümölccsel ízesített) is piacra lép. Az ellentartott védjegyek árujegyzékébe beletartoznak a sörök általában, vagyis a kérelmező világos söre is ide sorolhatók. A sörök gyűjtőfogalmába tartoznak az alkoholmentes sörök is és - bár kétségtelenül létezik különbség -, az az egyéb alkoholmentes üdítőkkel összehasonlítva elenyésző.

Az ábrát csak másodlagos jelentőségűnek ítélték

A Fővárosi Ítélőtábla a bejelentő fellebbezését elutasítva szintén úgy foglalt állást, miszerint meghatározó elemnek a BASS szóelemet kell tekinteni, amelyhez képest az ábra másodlagos jelentőségű. Osztotta továbbá az elsőfokú bíróságnak a vizuális és fonetikai szempontból való nagymértékű hasonlóságra vonatkozó érveit is. A domináns elemek konceptuális összevetését illetően a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bírósággal értett egyet.

Az árujegyzékek összehasonlításánál irányadó szempontok körében azt emelte ki, hogy az elsőfokú bíróság megalapozottan hivatkozott az Európai Bíróságnak a Canon-ügyben kifejtett álláspontjára, és az ott írt releváns körülményeket helyesen sorolta fel, és a bírói gyakorlatnak megfelelően értékelte.

Nem véletlen a hivatkozási alap

Nem tekinthető véletlennek, hogy az áruhasonlóság kérdésében mind a Fővárosi Bíróság, mind a Fővárosi Ítélőtábla hivatkozik az Európai Bíróság e vonatkozásban irányadó ítéletére - jegyezte meg dr. Vida Sándor. Az Európai Unió tagállamainak védjegyjogi gyakorlatára ugyanis a harmonizált, eu-konform védjegyjog szabályai irányadóak, ezek konkrét értelmezése tekintetében pedig az Európai Bíróság állásfoglalásai.

A jogvita tárgyát képező másik kérdés, a szóelemet tartalmazó ábrás védjegy és a szóvédjegy összetéveszthetősége vonatkozásában ilyen hivatkozás nem olvasható. A szóelem dominanciájának mindhárom fórum által történő megállapítása azonban ugyancsak megfelel az Európai Bíróság gyakorlatának, és persze a több évtizedes magyar joggyakorlatnak is.