Egyre nagyobb üzlet a bioélelmiszer

2006.10.19. 8:36

A bioélelmiszerek Magyarországon 50-70 százalékkal drágábbak a hagyományosaknál, ezért egyelőre nem olyan keresettek, mint Nyugaton. A piac felfutóban van, de a biozöldségek akkor lehetnének igazán népszerűek, ha kikerülnének az ökopiacok és néhány szaküzlet korlátai közül.

A becslések szerint 20-30 milliárd forintos hazai biopiac 15-20 százaléka szolgálja ki jelenleg a helyi igényeket, ugyanakkor az itthoni kereskedelmi egységek polcain egyre több helyen találhatók bioélelmiszerek, és a szakértők szerint a kereslet folyamatosan bővül. A nagy áruházláncokon kívül kisebb üzletekben is megjelennek a magyar termelőktől származó bioélelmiszerek, egyelőre a hagyományos termékeknél drágábban - olvasható a Világgazdaságban.

A tervek szerint magyar termelők bioélelmiszereit is felvenné saját márkás termékei közé a Spar Magyarország Kft. - közölte Laber Zsuzsa, az áruházlánc kommunikációs vezetője. Az augusztusban Magyarországon is bevezetett Spar márkajelzésű biotermékek egyelőre Ausztriából származnak, de a többi saját márkás termékhez hasonlóan az ökoélelmiszereket is magyar beszállítóktól vásárolná a lánc.

A Tesco polcain kizárólag magyar termelőktől származó biotermékeket forgalmaznak, de a saját márkás termékek listájára nem terveznek felvenni ökogazdálkodásokból származó cikkeket - jelentette ki Hardy Mihály, a Tesco-Global Áruházak Zrt. kommunikációs igazgatója. A bioélelmiszerek jelenleg a forgalomnak olyan kis hányadát teszik ki, hogy nem tartják érdemesnek a saját márkás termékek közé felvenni ezeket. Jelezte továbbá, hogy a biotermékek árszínvonaluk miatt nehezen egyeztethetők össze a Tesco-cikkek gazdaságos (kedvező árú) kategóriájával. A bioélelmiszerek Magyarországon 50-70 százalékkal drágábbak a hagyományosaknál, de az ártöbblet esetenként a 200-300 százalékot is eléri.

A magyar bioélelmiszer-forgalmazók termékei nagyon szétszórtak, nem lehet több fajtát egy forgalmazótól megvásárolni, s az áruk sem túl kedvező - jelentette ki Bokor Rita, a három és fél éve biotermékeket áruló Drogerie Markt szortimentmenedzsere. A német biotermékekhez egyelőre kedvezőbb beszerzési áron lehet hozzájutni. Ezért elsősorban Németországból származó bioélelmiszereket forgalmaznak, de azért megtalálható náluk a magyar termelőktől vásárolt is. A DM-ben kapható biotermékek közel 15-20 százalékkal drágábbak a hagyományos termékeknél, ennek ellenére évente 15 százalékkal növekszik a forgalmuk.

A szállítási költség és a viszonylag kisebb mennyiségek megdrágíthatják a magyar forgalmazók termékeit - tájékoztatott a piacvezető Biopont Kft. ügyvezető igazgatója, Németh Viktor. Úgy véli ugyanakkor, hogy a frissáru, azaz a hús- és tejtermékek forgalmának növekedése szükségszerű, hiszen ebben a magyar termékek versenyképesek lehetnek. A biozöldségek akkor kapnának igazi hangsúlyt, ha kikerülnének az ökopiacok és néhány szaküzlet korlátai közül.

A magyar bioélelmiszer-piac kétségkívül felfutóban van: egyre több helyen kapható ilyen termék, és a kereslet évről évre növekszik - véli Miklay Gábor, a Magyar Biokultúra Szövetség piacfelügyelője. A magyar biopiac becslések szerint többszöröse a hasonló lélekszámú Portugáliáénak és Csehországénak, és nagyjából megfelel a görögországi fogyasztásnak. A nyugat-európainál ugyanakkor még mindig gyengébb a kereslet.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK