Infláció felett emelkedik a rezsi januártól

Vágólapra másolva!
A közmű-szolgáltatók év elejétől nagyobb mértékben emelnék áraikat, mint a pénzromlás aktuális szintje, ám, hogy konkrétan mennyivel, azt egyelőre nem lehet tudni. A tarifaemelésekről ugyanis az önkormányzatok döntenek december folyamán.
Vágólapra másolva!

Változatlanul nagy a csönd a közműdíjak jövő évi, tervezett emelését illetően. A Napi Gazdaság által megkérdezett társaságok - a Fővárosi Vízművek Zrt. (FV), a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. (FCSM) és a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. képviselői nem kívántak beszélni a fővárosi közgyűléshez benyújtott előterjesztéseikről. (A testület december 14-én dönt a díjak módosításáról.)

A Népszabadság információi szerint az FCSM inflációt meghaladó mértékben, 9,4 százalékkal növelné a szolgáltatás díját, ám a szeptemberben 15-ről 20 százalékra emelt áfa miatt a drágulás mértéke 14 százalék körül lenne. Így a bruttó köbméterenkénti csatornadíj 258 forint környékére szökhet föl a jelenlegi 236,4 forintról. Értesülések szerint 10 százalékhoz közeli - áfa nélküli - vízdíjemelést tervez az FV is. Továbbá, hasonló mértékű drágulással lehet számolni a szemétszállítási díjak esetében is.

A székesfehérvári Fejérvíz Zrt. 9,5-11 százalék közötti víz- és szennyvízcsatornadíj-emelést tart szükségesnek ahhoz, hogy a szolgáltatásokat biztosítani tudja. Bár az Szegeden is csak a december 8-ai közgyűlésen dől el, hogy milyen mértékű lesz a jövő évi tarifaemelés, az már biztos, hogy a dél-alföldi nagyvárosban januártól, átlagosan legalább 8-10 százalékkal kell majd többet fizetni szinte minden szolgáltatásért. Többek között emelkednek a víz- és csatornadíjak, a parkolás és a szemétszállítás is.

A parkolási díjak esetében Tóth József, a Fővárosi Közterületi Parkolási Társulás igazgatója úgy nyilatkozott, nincs tudomása arról, hogy a képviselő-testület emelni szeretné a fővárosi parkolási díjakat. A nyíregyházi Városüzemeltetési Kht. - amely 2004 óta nem változtatott a parkolási díjakon - differenciált mértékben, de az inflációt jelentősen meghaladó parkolásidíj-emelést tart szükségesnek. A jegyek ára az első órában, várhatóan 15-20 százalékkal lesz magasabb január elejétől. Mindebben nemcsak a növekvő költségeknek, hanem annak is része van, hogy enyhíteni kívánják a belváros zsúfoltságát.

A gázdíjak esetében tisztább a kép. Itt ugyanis már nyilvánosságra kerültek a támogatási rendszer sajátosságai. A tömbtarifa alapú számlázás jövőre már szociális alapú lesz, s bizony akad majd olyan család, ahol januártól a gázszámla 65-70 százalékkal is emelkedik.

A távfűtés ára akár 70 százalék körül is nőhet az ország több településén. Debrecenben például 65-70 százalékos drágítással lesznek kénytelenek számolni a felhasználók - nyilatkozta a Napi Online-nak Hernyák Imre, a Debreceni Hőszolgáltató értékesítési igazgatója. Itt egyébként ugyancsak szociális alapra helyezték a támogatást, s a jogosultsági kategóriákat a gáztámogatással azonos szinteken határozták meg. A távfűtés esetében azonban a díjak emelkedése országosan erősen eltérő lehet, hiszen a ezekről a helyi közgyűlések döntenek. Nyíregyházán 30-50 százalékos díjemelésre kell felkészülni, Pécsett átlagosan 50 százalék körüli áremelés jöhet szóba.