Tarifakedvezményért sztrájkol az áramipar

Vágólapra másolva!
A villamosenergia-ipari szakszervezetek sztrájkkal kívánják elérni, hogy fennmaradjon a dolgozóiknak és nyugdíjasaiknak járó tarifakedvezmény - erősítették meg az ágazat szakszervezeti szövetségeinek vezetői csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.
Vágólapra másolva!

Magyarországon egyes szakmákra jellemzően beépült a munkavállalók jövedelmébe a cége által gyártott "termék" kedvezményes igénybevétele. Ilyen van a légi forgalomnál, vasútnál, Volánnál, BKV-nál, a villamosenergia-iparban és sok más helyen - áll a Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének közleményében. A kedvezményes tarifa több mint 100 éves hagyomány az ágazatban - mutatott rá Gál Rezső, a sztrájkbizottság vezetője.

A villamosenergia-iparban ezt részben állami rendelet, részben pedig az ágazati kollektív szerződésben rögzítik. A villamosenergia-ipari ágazati kollektív szerződése a magyar kormány munkaügyi minisztere által is elismert hivatalos dokumentum, amely kiterjesztésre került valamennyi villamosenergia-ipari cégre. Ebben az szerepel, hogy az alkalmazotti "C" tarifa emelkedése azonos százalékos mértékű a lakossági áram ár emelkedésével. 2006 augusztusában a GKM "C" tarifára vonatkozó rendelete megsértette az ágazati szerződés fenti pontját, mert azt figyelmen kívül hagyva a "C" tarifát 42 százalékkal emelte meg - olvasható a közleményben. Az áremelés a lakossági tarifadrágulás százalékos aránya helyett annak forintban kifejezhető mértékével egyezett meg. 2006 augusztusában három ágazati szakszervezet közös sztrájkbizottságot hozott létre, amiatt, hogy álláspontjuk szerint a GKM tarifarendelete megsértette az ágazati kollektív szerződést.

Gál Rezső, a közös sztrájkbizottság vezetője elmondta: a kormányzati tárgyalócsoporttal folytatott múlt év végi egyeztetések eredményesek voltak, már aláírás előtt állt a megállapodás, majd a napokban annak céljaival ellentétes bejelentést tett a gazdasági és közlekedési miniszter. A terv szerint az aláírás előtti utolsó tárgyalásra 2007. január 15-én került sor, ezzel szemben dr. Kóka János gazdasági miniszter a tárgyalást megelőző napon egy kereskedelmi televíziónak nyilatkozatot tett, ebben az szerepel: "... saját kiváltságaikat a mi kontónkra védik ... ők hozzászoktak az utóbbi évtizedekben , hogy ez nekik jár. Én meg azt mondom, hogy ez nekik nem jár. Ez a kedvezmény igazságtalan."

Az aláírásra előkészített megállapodás szerint részben a jövőben is megmaradhatott volna a tarifakedvezmény, az iparág dolgozói és nyugdíjasai a lakossági ár 37 százalékáért kaphatták volna a villamos energiát. (Korábban 28 százalékot kellett csak fizetniük az áramért.) Egy 10 ezer forintos villanyszámlából mindössze 80 forintot tesz ki az alkalmazotti tarifa, melyből 27 forint jut az aktív munkavállalók alkalmazotti tarifájára és 53 forint a nyugdíjasok alkalmazotti tarifájára.

A munkabeszüntetést február 6-án kétórás figyelmeztető sztrájkkal kezdenék műszakkezdettől, majd ezt követné február 8-án ugyancsak műszakkezdettől a nyolcórás sztrájk, illetve február 12-től a folyamatos sztrájk, ha addig nem sikerül megegyezni a kormányzat képviselőivel a kedvezmény fenntartásáról - hangzott el a sajtótájékoztatón. A villamosenergia-ipari dolgozók nyolcórás vagy a folyamatos sztrájkja esetén sem kapcsolják le a villamos áramot a lakosságnál, az elégséges szolgáltatásról szóló szabályok szerint háromórás rotációban a 18 csoportra osztott ipari fogyasztóknál lehet kikapcsolásra számítani az erőművi termelések csökkenésével arányosan - hangzott el a sztrájkbizottság sajtótájékoztatóján csütörtökön Budapesten.

A sztrájk 21 000 dolgozót érint, és 43 000 nyugdíjast, akik majd más eszközökkel fejezik ki tiltakozásaikat. A sztrájk alatt valamennyi erőmű csökkenteni fogja teljesítményét. A sztrájkot a Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége, a Bánya- és Energiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége, valamint a Liga Villamos- és Hőenergia-ipari Szövetsége hirdette meg.

A gazdasági tárca szerint elfogadhatatlan

Elfogadhatatlannak tartja a szakszervezet követeléseit a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, amely közleményben szögezi le: a GKM nem a lakossággal kívánja megfizettetni a villamosipari dolgozók kiváltságait.

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium a jelenlegi formájában meg kívánja szüntetni a villamosenergia-ipari dolgozóknak járó kedvezményes alkalmazotti tarifát. Az úgynevezett "C" tarifa a lakossági áramár mintegy harmada, amelyet a többi lakossági fogyasztó finanszíroz. A tárca az energiapiaci liberalizációig kívánja megtartani a kedvezményes tarifát. A GKM a továbbiakban kizárólag olyan megoldást támogat, amelyet nem a többi fogyasztó, hanem az érintett vállalatok finanszíroznak.

Jelenleg évente mintegy 10 milliárd, azaz naponta 26 millió forintjába kerül a nem kivételezett lakossági fogyasztói körbe tartozóknak az alkalmazotti tarifa fenntartása. A kedvezményes áramfogyasztás költségeinek kétharmada a többi - 4 millió főt is jóval meghaladó - fogyasztót sújtja. A lakosságnak az áram kilowattóránként átlagosan 36,85 forintjába kerül.

Ezzel szemben a 65 ezer alkalmazottat érintő kedvezményes tarifa a lakossági áramár mindössze egyharmada (13,80 forint/kilowattóra). Az alkalmazotti tarifára jogosultak, amennyiben teljes mértékben igénybe veszik a kedvezményt, évente mintegy 476 ezer forint adómentes juttatásban részesülhetnek. 2006-os adatok alapján a villamosenergia-termelés és -elosztás ágazatban dolgozók bruttó átlagbére (havi 278 543 forint) mintegy 70 százalékkal magasabb a nemzetgazdasági átlagnál (havi 163 269 forint) - írja közleményében a GKM.

[origo]/MTI