Vágólapra másolva!
Hónapok óta nem kapott villanyszámlát az Elmű-fogyasztók egy jelentős része, a szolgáltató ügyfélszolgálatain ezért a szokásosnál jóval nagyobb a forgalom. A társaságnál azt mondták ugyan az [origo] kérdésére, hogy nincsenek tömeges panaszok, de helyszíni szemlénk ennek némileg ellentmond.
Vágólapra másolva!

Több hónapja nem kapok villanyszámlát, és nem is tudom, hogy mi lehet ennek az oka - ilyen, vagy ehhez hasonló leveleket kapott szerkesztőségünk. Mindezek alapján (szerkesztőségünkben is vannak olyanok, akik már hónapok óta nem kaptak számlát) megnéztük a valós helyzetet, és valóban találtunk gondokat a fővárost árammal ellátó szolgáltató számlázási gyorsaságában, aminek hátterében több ok is áll.

Bár az emberek a legritkább esetben nehezményezik azt, ha számláik nem vagy csak késve érkeznek meg címükre, a villamosenergia-szolgáltató esetenként több hónapos késedelme a csekkek kipostázásában azért már szemet szúr. Van olyan, aki tavaly október óta nem kapott villanyszámlát. A hasonló cipőben járók közül sokan attól tartanak, hogy utólag majd egyszerre kapják kézhez az elmaradt számlákat, és az így felgyülemlett fizetési kötelezettségeiket esetleg egy nagy összegre szóló csekkel kell kiegyenlíteniük.

Ettől azonban nem kell félni, mivel a több okból késő tavalyi számlák befizetési esedékessége a csúszásnak megfelelő időtartammal módosul, hátrébb tolódik - mondta el Boros Norbert, a Budapesti Elektromos Művek Nyrt. (Elmű) kommunikációs vezetője az [origo] érdeklődésére. Ez azt jelenti, hogy ha valaki mondjuk idén januárban kapta meg tavaly novemberi számláját, azt ráér márciusig befizetni. Természetesen, ha valaki nem a szolgáltató mulasztása miatt van hátralékban a fizetéssel, akkor kérelmeznie kell a részletfizetést.

Kézbesítetlen számlák tömege

A számlák elmaradására két magyarázatot adott Boros Norbert. Egyrészt, a gázártámogatási rendszer változása kapcsán sokan a villanyórájukat is át akarják íratni, mivel az a kacsa röppent fel, hogy a gáztámogatási jogosultságot az APEH a villanyórák fogyasztói adataival együtt ellenőrizné. Ez természetesen nem igaz, és a villamosenergia-fogyasztás után járó támogatási rendszer sem indokolja az adatmódosítást. Az átíratás miatt viszont "tonnaszám" jönnek vissza a számlák, mivel a megváltozott címzett miatt a kézbesítés meghiúsul, még ha a cím nem is módosult - mondta Boros Norbert.

Forrás: [origo]
Fogyasztó József nem létezik

Másrészt az Elmű új számlaformátumra tér át, a júliusi teljes piacnyitás miatt. A körülbelül 1 hónapig tartó átállás a szolgáltató számlázási rendszerében is változtatásokat okozott, ezért előfordul, hogy a szisztéma belső hibája miatt a számlák kézbesítésében is zavar lép föl. Az Elmű kommunkiációs vezetője szerint ennek mértéke nem jelentős. Az új számla formai változásai miatt is gyakran mennek az ügyfelek a szolgáltatóhoz magyarázatért. Például nagyobb reklamációs hullámot vert az új formátumhoz csatolt minta-számlán a befizető nevénél szereplő "Fogyasztó József"; számos ügyfél a szolgáltatóhoz fordult, hogy közölje: őt nem Fogyasztó Józsefnek hívják.

Az áramszolgáltató irodáinak forgalomnövekedéséhez vezet az aktuális tarifaváltozás is. Ilyenkor sokan a mérőóra állása vagy a számla összege miatt reklamálnak. Az ügyfélszolgálat forgalmának feltorlódását egyébként egy évben kétszer, háromszor is tapasztalják az áramszolgáltatónál, általában a tarifa, az adómérték vagy a számlázásban bekövetkező változások idején - mondta a kommunikációs vezető.

Egy átlagos napon is mintegy 3000 reklamáció érkezik az Elműhöz. Amennyiben a mintegy 2 milliónyi ügyfél számlázásának mindössze 1 százalékába hiba csúszik, az 20 ezer háztartást érint - érzékelteti a nagyságrendet a cég képviselője. Az ügyfélszolgálatok megnövekedett forgalma miatt a szolgáltató azt javasolja a fogyasztóknak, hogy ne a reggel 8-9 óra körüli legforgalmasabb időszakban keressék föl a közönségkapcsolati irodákat, hanem inkább délután.

Na akkor mi is a helyzet az irodákban?

Az Elmű Örs vezér téri és Batthyány téri közönségirodájában egyaránt jóval nagyobb forgalmat észleltünk a szokásosnál napközben. A sorszámosztás ellenére sokan helyben állják/ülik végig a várakozási időt, pedig a bilétával később is visszajöhetnének. A zsúfoltság miatt az iroda előtt is várakoznak az emberek. A pesti irodában ottjártunkkor éppen sorszámot kapó ügyfél előtt hetvenen várakoztak, ami ötperces ügyintézéssel számolva közel hatórás türelmet kíván a fogyasztótól. Kétségbeesett arccal feltett kérdésünkre, hogy vajon meddig tarthat a tumultus, a sorszámkiadásban segédkező asszisztens kisasszony egy hónapos becslést adott. A késésben levő villanyszámlákhoz tartozó adatmódosulást a rendszer idővel automatikusan javítja, ezért tehát nem érdemes sorban állni az áramszolgáltató irodáján - mondta Boros Norbert. Így - hacsak nem a számla összegével vannak a problémák - nem szükséges a személyes közbenjárás.

Új forma kérdésekkel

Forrás: [origo]
Csendben továbbra is számlál

Az új számlaformátumra a júliusra tervezett teljes piacnyitás miatt volt szükség, ekkortól ugyanis a fogyasztók elvben szabadon választhatnak a szolgáltatók között. Ha a fogyasztó nem vált szolgáltatót, akkor egyszerű az eset, ha viszont átmegy egy másikhoz, akkor alaposan megváltozhat a számlázási rend. Előfordulhat ugyanis, hogy a jelenleg egy cégnél összpontosuló hálózatüzemeltetés és a villamosenergia-szolgáltatás után fizetendő díjakat két külön számlán kell majd befizetni. Ez azért van így, mert a hálózat működtetése továbbra is a jelenlegi szolgáltatónál marad, míg az igényelt áramot elvben akár külföldi szolgáltatótól is megvásárolhatjuk majd. A piaci szereplők azonban - nem utolsósorban az ügyfelekre való tekintettel - megállapodhatnak egy közös számla kibocsátásáról is. Egyelőre még sok a teendő a liberalizáció kapcsán, a szolgáltatók készülnek rá, de akár további változások is várhatók a közeljövőben.