Abramovicsé lesz a Malév

Vágólapra másolva!
Az ÁPV Zrt. igazgatósága csütörtöki ülésén jóváhagyta a Malév privatizációjáról szóló, az AirBridge Zrt.-vel megkötendő szerződés végleges formáját, és felhatalmazta az ÁPV Zrt. vezérigazgatóját annak aláírására - közölte az ÁPV Zrt.
Vágólapra másolva!

A döntés értelmében a társaság rendkívüli közgyűlésének megtartása és a tranzakció pénzügyi zárása hamarosan megtörténik. Az ÁPV Zrt. a tranzakció részleteiről és hátteréről szóló tájékoztatását a részvény adásvételi szerződés aláírását követően teszi meg.

A tárgyalások lezárultak. A szakszervezetekkel folytatott megbeszélések azonban nem vezettek eredményre. A cégnek jelenleg háromezer alkalmazottja van, közülük az elkövetkező három évben tíz-tíz százalékot bocsátana el az új, orosz tulajdonos - értesült a Népszabadság.

Azt a szakszervezetek is elismerik, hogy a Malévnál túl sok a dolgozó - az ugyanannyi utassal repülő SkyEurope légitársaság harmadannyi embert foglalkoztat - de szeretnék elérni, ha azokat küldenék el, akiknek a munkája tényleg fölösleges, és nem azokat, akiknek alacsony az érdekérvényesítő képességük. Attól nem kell tartani, hogy a Malévnál jelentősebb sztrájk fenyegetne.

Az orosz Kommerszant értesülése szerint az AirBridge-ben is többségi tulajdonos Borisz Abramovicsnak időközben sikerült tető alá hoznia öt orosz légitársaság fúzióját is, az AiRUnion légiszövetség 55 százalékban Abramovicshoz köthető magánbefektetők, 45 százalékban az állam kezében lesz. Borisz Abramovics tervei szerint az AiRUnion és a Malév közösen teremt majd légihidat oroszországi és nyugat-európai nagyvárosok között.