Garamhegyi: Műbalhé a vasutassztrájk-fenyegetés

Vágólapra másolva!
Nem érti a konkrét követelést, és műbalhénak tartja a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) a mozdonyvezetők által bejelentett hétfői kétórás figyelmeztető sztrájkot - mondta az [origo]-nak Garamhegyi Ábel, a szaktárca államtitkára. A minisztérium készített egy megállapodástervezetet, amit ha holnap elfogadnak a mozdonyvezetők, le lehet fújni a sztrájkot. Borsik János szerint eddig semmilyen előrelépés nem történt a vasútbiztonság ügyében, így tartják magukat a hétfői sztrájkhoz.
Vágólapra másolva!

A napok óta tartó hőségben nem lehet még sztrájkkal is nehezíteni az utasok helyzetét, pláne ha nincs is olyan vasútbiztonsági kérdés, amiben nem egyeznének az álláspontok - mondta az [origo]-nak Garamhegyi Ábel, a GKM államtitkára, miután a mozdonyvezetők hivatalosan is bejelentették a hétfői kétórás figyelmeztető sztrájkot.

Az államtitkár szerint még júniusban megígérték, hogy július 20-ig letesznek a kifogásolt munkaügyi kérdések miatt a mozdonyvezetők elé egy megállapodástervezetet. A határidőt betartva holnap alá is írhatnak az érintettek - fogalmazott az államtitkár.

Borsik János, a Mozdonyvezetők Szakszervezetének (MOSZ) ügyvezető alelnöke szerint a vasútbiztonság egyáltalán nem lehet érdektelen a szaktárca számára, hiszen ha emiatt történik egy baleset, akkor már késő lesz a felelősöket keresni. A sztrájkra a mozdonyvezetők felkészültek: az érdekképviselet a MÁV társaságaival és a GYSEV szakértőivel az elégséges szolgáltatásról tárgyal. Addig tartják is ehhez magukat a mozdonyvezetők, amíg nem kapják meg a szaktárca írásos tervezetét.

A MOSZ ügyvezető alelnöke szerint nincs késő tárgyalni, csak furcsállják, hogy ha november óta várják az egyeztetéseket az ügyben, akkor miért az utolsó pillanatra hagyják. Borsik János ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy többször fordultak a szaktárcához és a Nemzeti Közlekedési Hatóság vezetéséhez, hogy hozzanak azonnali intézkedéseket az utasok, a mozdonyvezetők és a vasutasok biztonsága érdekében, de nem tettek semmit.

Borsik János szerint ha lesz sztrájk, reméli, hogy az utasok megértik, hogy a mozdonyvezetők ezzel az ő érdekeiket is képviselik, a hőség pedig korán reggel nem befolyásolhatja majd a közlekedést.