A jövő héten újabb sztrájk lehet Ferihegyen

Vágólapra másolva!
Elkerülhetetlen lesz az újabb munkabeszüntetés Ferihegyen, legalábbis pillanatnyilag így értékeli a helyzetet a Repülőtéri Forgalmi Dolgozók Független Szakszervezete (RFDFSZ). A ferihegyi vezetőség szerint rendben folyik az egyeztetés, ezért furcsállják, hogy a szakszervezet még a tárgyalások közben sztrájkot hirdetne. Az érdekképviseletektől egységes bérjavaslatot vár a tulajdonos, és ezután döntenek arról hétfőn, hogy elfogadják-e.
Vágólapra másolva!

A jövő hét közepén ismét sztrájkolhatnak a repülőtéri dolgozók, ha addigra nem tudnak megállapodni a Budapest Airport Zrt. tulajdonosával. A kialakult helyzetért és az esetleges sztrájkért is a Budapest Airport Zrt. (BA) menedzsmentjét terheli a felelősség - mondta az [origo]-nak Terebessi Péter, a szakszervezet szóvivője. A helyzet azért lett megint ennyire feszült, mert a csütörtöki 9 órás egyeztetésen meg sem jelent a vezérigazgató-helyettes, Dimitrios Gatsonis, így az érdemi tárgyalásokra esély sem volt.

A csütörtök reggeli megbeszélésen csupán a sztrájkszabályzatot érintették az érintettek, amelynek megtárgyalása is csak mostanra vált fontossá a vezetés számára, amikor kirajzolódik egy újabb sztrájk lehetősége.

Az RFDFSZ nem sztrájkpárti. Terebessi Péter úgy látja, hogy a szakszervezet és a repülőtér összes dolgozója eddig türelmes volt. Belenyugodtak, hogy 2005 óta nem kaptak alapbéremelést, és az állandó tulajdonosváltások miatt folyamatos bizonytalanságban élnek. Több mint 300 kollégától váltak meg, miközben a munka a repülőtér gyarapodó forgalma miatt megnövekedett. Eddig bírták a kiszámíthatatlan munkaidőt és atúlterheltséget, amely az Egészségügyi Szakszolgálat jelentése szerint nagyon megviselte az itt dolgozók mentálhigiéniás állapotát.

Az RFDFSZ szerint a Budapest Airport tulajdonosait egyetlen cél mozgatja: a profitmaximalizálás. A sikeres működéshez megbecsült és elegendő létszámú munkaerő és megfelelő technikai felszereltség szükséges, ezekre azonban nem költ a tulajdonos.

Hétfőn ülnek ismét tárgyalóasztalhoz a felek, addig állandóan számol a menedzsment, hogyan tudnánk az alacsonyabb keresetűeket felzárkóztatni - mondta az [origo]-nak Szollár Domokos, a BA szóvívője.

Az érdekképviseletektől egységes bérjavaslatot vár a tulajdonos, és ezután döntenek arról, hogy elfogadják-e vagy más ajánlatot tesznek. A szóvívő elismerte, hogy nagy eltérések vannak a dolgozói bérek között. De a vezetés ezt nem sztrájk közben, hanem a tárgyalóasztal mellett szeretné rendezni.