Aranyárban a meggy

2008.06.18. 8:18

A cseresznye után a meggy is a fán marad. A piacon 400 forintnál is többe kerül egy kiló meggy, a termelőknek alig harmadát kínálják a kereskedők. Az ipari meggyért mindössze 60 forintot adnak, amennyiért nem éri meg leszedni - derül ki a Népszabadságból.

A mostani meggyárak mellett aligha teszik el üvegek tucatjaival a gyümölcsöt a háziasszonyok télire. A kecskeméti piacon például a hét végén csak néhány őstermelő kínálta igen kevéske portékáját - aranyáron. Úgy tudjuk, másutt is rendkívül szegényes a kínálat. Eközben a fán áll a termés, mert a meggyért annyit fizetnének a kereskedők, amennyiért nem éri meg leszedni - írja a épszabadság.

A múlt héten még viszonylag jól indult a szezon, a kereskedők többsége kilónként száz forint feletti nettó összeget ígért az ipari feldolgozásra szánt meggyért. Néhány napja azonban különböző, főleg minőségi okokra hivatkozva megállt az átvétel, vagy csak bruttó 60-65 forintot kínáltak.Több gyümölcsösgazda úgy véli, hogy a feldolgozók a tavalyi - kevés termés miatti - rendkívül magas 220-230 forintos árak miatt vesznek elégtételt: a termelőket kényszerhelyzetbe akarják hozni, hiszen a nyári gyümölcsöket előbb-utóbb le kell szedni. Azt gondolják, kénytelenek megelégedni a felvásárlók által kínált, a költségeket sem elérő árral. A szedés egyre többe kerül, a napszám 4500-5000 forint körül van, ezért 60 kiló meggy leszedése várható el. Egyébként Lengyelországban az óradíj már közelíti a négy eurót.

Kovács Elemér kiskőrösi gazda elmondta, hogy lehetetlen helyzetbe került, hiszen a szedésért kilónként 70 forintot kérnek a legális alkalmi munkások, vagyis csak a szedés többe kerülne, mint amennyit a termésért kapna. Lehetőség van a rázásra, de az egy kilóra jutó költség akkor is 40 forint. Simon Attila csányi gazdálkodó elmondta, hogy a jövő hétre bizonyára javul a helyzet, s ekkor kezdik a szedést.

Az országban vannak feldolgozók, akik tegnap kilónként nettó 80-100 forintért vették át a meggyet, de olyanok is, akik csak 60 forintot ígértek és 200 napos fizetési határidőt. Hozzáértők szerint a magasabb árat adók német tulajdonban vannak, s maguk dolgozzák fel a gyümölcsöt, a többiek bérmunkára kaptak megbízást és előleget.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK