Hulladékkezelő épül Győr mellett

2008.06.18. 18:40

Szerdán Győrött aláírták a szerződést a Győr-sashegyi regionális hulladékkezelő központ kivitelezésére.

A szerződés két aláírója Hegyi Zoltán, a Győr Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás tanácsának elnöke és Barabás Miklós, a Sashegy Arrabona Konzorcium vezetője.

A konzorciumot a Bilfinger Berger Hungária Építőipari Kft. és a West Hungária Bau Építőipari Szolgáltató Kft., a Market Építő- és Kivitelező Zrt., valamint a REPÉT Környezetvédelmi, Vegyipari, Termelő és Szolgáltató Kft. hozta létre arra a célra, hogy a hulladékkezelő központ kivitelezésére kiírt nyílt nemzetközi közbeszerzési eljáráson részt vehessenek.

A nyertes ajánlat összege 2,87 milliárd forint + áfa. A kivitelező vállalta, hogy 2009. április 30-ig megépíti a 72 ezer négyzetméteres lerakót, továbbá 2009. október 31-ig elkészíti feldolgozót a szükséges melléklétesítményekkel együtt.

Az új hulladékkezelő központ, amely szinte az egész Nyugat-dunántúl településeiről beérkező hulladékot kezeli majd a kor követelményeinek megfelelően, teljesen kiváltja a régi győri hulladéklerakót.