Túl sok a lobbi az adóreformhoz

Vágólapra másolva!
A modern magyar piacgazdaság nem jöhetett volna létre a nyolcvanas évek második felében végrehajtott adóreform nélkül, amelyben elévülhetetlen érdeme volt Hetényi Istvánnak, aki egy teljesen más gondolkodású korszakban kitartóan dolgozott a rendszer megváltoztatásán - hangoztatta Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter szerdán Budapesten.
Vágólapra másolva!

A Magyar Közgazdasági Társaság ünnepi ülést tartott a nemrég elhunyt Hetényi István tiszteletére, amelyen Draskovics Tibor elmondta: az 1980 és 1986 között pénzügyminiszterként dolgozó szakember mind a makro-, mind a mikrogazdaság szakterületén a magyar közgazdász szakma egyik kiválósága volt, akinek elve volt, hogy mindig a politikától független, csak a tényekre alapozott döntéseket kell hozni.

Hetényi István érdemeit méltatva Török Ádám, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja kiemelte: Magyarországon nehéz adóreformot csinálni, azonban ami Hetényi István munkájának köszönhetően 1988-ban megvalósult, arra napjainkban már nincsen lehetőség. A szakember úgy vélekedett, jelenleg a legnagyobb problémát az adórendszer túl nagy struktúrája, a törvényi szabályozás túlzásba vitele, és a számtalan lobbicsoport jelenti, amelyek gátolják, hogy egy egységes, minden területre kiterjedő átalakítás menjen végbe Magyarországon.

Hasonlóképpen fogalmazott Pitti Zoltán, a Budapesti Corvinus Egyetem kutatója is, aki szerint már a nyolcvanas évek végén megtörtént az adóreform, ennek csupán modernizálásáról lehet beszélni 2009-ben.