143 év óta először nem fizet osztalékot a Nokia

Vágólapra másolva!
143 év óta először fordul elő a Nokia történetében, hogy nem fizet a vállalat osztalékot. A társaság 12 órakor tette közzé negyedik negyedéves eredményét. A részvény eleinte jól reagált, 4,9 százalékos pluszban ugrott Helsinkiben a papír, de később visszacsúszott a negatív tartományba.
Vágólapra másolva!

Fájdalmas bejelentéssel állt ma elő a finn telefongyártó, a Nokia: a menedzsment azt javasolja, hogy a 2012-es üzleti év után ne fizessen a cég osztalékot. Erre 143 éve nem volt példa. (A Nokia korábban cellulóz feldolgozással, energiatermeléssel és gumigyártással is foglalkozott, elektronikával csak az 1960-es évektől kezdtek foglalkozni). A vezetőség javaslatáról a közgyűlésen szavazhatnak majd a részvényesek.

A piacot nem érte meglepetésként a hír, a Bloombeg által megkérdezett elemzők sem számítottak osztalékfizetésre, pedig a 2011-es üzleti évre még 20 eurócentes osztalékot fizetett a társaság.

A negyedik negyedév egyébként nem sikerült rosszra a cégnek, csupán 5 eurócentes részvényenkénti neyereséget ért el a Nokia, miközben az elemzők 7 centes veszteséget prognosztizáltak. A 2011-es év azonos időszakához képest viszont komoly fordulatról árulkodnak a számok.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

A negyedév során 4,4 milliárd euróra hízott a nettó készpénzállomány a harmadik negyedévi 3,6 milliárd euróról.

A készülékek és a hozzájuk kapcsolódó szolgáltatások divízió üzemi eredménye 276 millió euróra rúgott, ami az előző időszaki 203 millió eurót jócskán meghaladja. Az értékesítésekben viszont némi eltolódást lehetett látni a Lumia készülékek felé. A negyedik negyedévben 192 euró volt az átlagos eladási ár a Lumiának, ami meghaladja vaskos emelkedés az egy negyedévvel korábbi 160 euróhoz képest.

Nokai napi grafikon (Helsinki)

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]