Kirobbanó formában az európai gyógyszergyártók

2013.04.09. 11:40

Jelentős felülteljesítés figyelhető meg az európai gyógyszergyártóknál a teljes piaccal szemben az elmúlt 1 évben, melynek mértéke az utóbbi hetekben csak fokozódni látszik. A gyógyszeripari képviselők közel 25 százalékot emelkedtek az utóbbi 52 hét során, míg a teljes piac "csak" nagyjából 15 százalékos bővülésre volt képes. A különbség pedig tovább emelkedhet, hiszen számos gyógyszercég árfolyama technikailag is kedvező képest fest, annak ellenére is, hogy azok valamelyest megtorpantak az utóbbi napokban, továbbá az indikátorok is figyelmeztető jeleket küldenek.

Bár a 600 legnagyobb európai céget leképező StoxxEurpe 600 index közel 15 százalékot emelkedett az elmúlt 1 évben, vannak olyan vállalatai, illetve komplett szektorai is, melyek jócskán felülteljesítik a benchmarkot.

Az egészségügyi szektort alkotó vállalatok árfolyama, több mint 25 százalékkal emelkedett az elmúlt 1 évben, jócskán meghaladva a teljes index 15 százalékos növekedését. Bár az utóbbi 52 hetes relatív teljesítmény nem volt egyenletes az egészségügyi szektor számára, az utóbbi hetekben drasztikusan sikerült felülteljesíteni az indexet.

Forrás: [origo]

MERCK KGAA (Xetra): Történelmi csúcsokon

Történelmi csúcsot ütött a Merck KGaA árfolyama márciusban, és az emelkedő trend azt követően is tovább tudott folytatódni. Bár pénteken az árfolyam letörte az emelkedő trendet, egyelőre még nem jelenthető ki egyértelműen annak tartós letörése, ha gyorsan visszamászik a vonal fölé az árfolyam. Amennyiben sikerrel törne új csúcsokra, akkor egészen a 129 eurós szintig is eljuthat.

Ha viszont mégsem sikerülne visszakerülni a trendvonal fölé, akkor 115, illetve 111 eurónál található komolyabb támasz, a 76,4 és a 61,8-as Fibonacci szinteknél. Az 50 napos mozgóátlag 108 eurónál is fontos menedék lehet, valamint a nem sokkal alatta húzódó szint is. Kedvezőtlen az MACD eladási jelzése, ami óvatosságra inthet.

A Merck KGAA árfolyama (Xetra)

Forrás: [origo]

ROCHE (Zürich): 220 felett száguldozik

Bár kisebb leszúrások láthatóak az árfolyamon, továbbra is emelkedő trendben halad a svájci Roche, melyet még november közepén indított. A papír a napokban sikerrel törte át a 220 frankos szintet, és heteken belül eljuthat a 240 frankos történelmi csúcs közelébe is.

Eladási jelzést adott az MACD, bár az utóbbi időben ez nem járt együtt az árfolyam esésével. Ha viszont még is elindulna déli irányba a részvény, akkor a 210 frank közelében található 50 napos mozgóátlag foghatja meg. További menedékre lelhet 204 franknál, illetve egy duplatámasz 186 franknál a papír.

A Roche árfolyama (Zürich)

Forrás: [origo]

ASTRAZENECA (London): Nagyokat szökdécsel

Március közepétől számolva néhány nagyobb ugrást mutatott be az AstraZeneca árfolyama. A részvény a 3170 penny körül (31,7 font) fekvő januári csúcsot könnyű szerrel átütötte. Jelenleg pedig a 3370 penny környékén fekvő ellenállással néz farkasszemet az árfolyam. Ezen átlépve komoly tér nyílhat meg a részvény előtt. Az RSI emelkedő trendje és az MACD vételi szignálja pozitívum.

Ha kifulladna a menetelés, akkor 3170 pennynél találkozhatna az első komolyabb támasszal a papír. Annak törése után 3080 pennynél az 50 napos mozgóátlag lehet menedék, majd a 3040 pennys szint.

Az Astrazeneca árfolyama (London)

Forrás: [origo]

Mik azok a mozgóátlagok?

A mozgóátlagok a technikai elemzés eszköztárának kedvelt elemei. Három fajtáját különböztetjük meg, köztük az egyszerű, az exponenciális és a súlyozott mozgóátlagot. Az egyszerű mozgóátlag számítása a legkönnyebb, hiszen ebben az esetben a rendelkezésre álló kereskedési adatok közül mindig a legutolsókat átlagoljuk. Ennél fogva a mozgóátlag a piaci folyamatokat lesimítva fogja követni, melynek előnye, hogy az éles kiugrásoktól megtisztítja a grafikont, viszont adott esetben a piaci fordulókra csak időben csak késve reagál.

Az egyszerű mozgóátlagok két legelterjedtebb típusa az ötven és kétszáz napos mozgóátlag. Az ötven napos a legutolsó ötven nap, a kétszáz napos pedig a legutolsó 200 nap árfolyamadatainak átlagát mutatja. Ahogy haladunk előre az időben, úgy természetesen a mozgóátlag értéke is folyamatosan változik.

A technikai elemzésben a mozgóátlagok akkor adnak vételi jelzést, ha a rövidebb távú alulról metszi a hosszabb távú mozgóátlagot. Eladási jelzés pedig ebből kiindulva akkor érkezik, ha a rövidebb mozgóátlag felülről metszi a hosszabbat. A szakirodalomban azt a formációt, amikor az ötven napos mozgóátlag alulról metszi a kétszáz naposat, Golden Cross-nak (aranykeresztnek), amikor az ötven napos mozgóátlag felülről metszi a kétszáz naposat Death Cross-nak (halálkeresztnek) nevezzük.

Mi az az MACD?

Az angol Moving Average Convergence Divergence szó kezdőbetűből áll az MACD. Az indikátor a leggyakoribb trendkövető indikátor. Két különböző időtávú mozgóátlagból áll az MACD. Vételi jelzést akkor kapunk, ha a gyorsabb mozgóátlag alulról metszi a lassabbat. Eladási szignált pedig akkor, ha a gyorsabb mozgóátlag beesik a lassabb alá. A grafikonon egy középvonal is látható, ami alatt a vételi jelzés markánsabb, felette pedig az eladási.

Mi az RSI?

Az RSI az angol Relative Strength Index rövidítése, mely az adott instrumentum relatív erejét mutatja. Az indikátor értéke 0 és 100 között ingadozik. Az RSI kiszámolásának módja: 100-(100/(1+E/CS)), ahol az E azoknak a záróáraknak az átlaga, melyek az előző "n" napon emelkedtek, míg a CS azoknak a záróáraknak az összege, amelyek az előző "n" napon csökkentek.

Túladott egy instrumentum akkor, ha 30 alatti az RSI értéke, és túlvett, ha 70 fölött mozog. Vételi vagy eladási jelzést akkor kapunk, ha a túladott vagy a túlvett zónából kilép az indikátor.

Az RSI indikátor esetében gyakran vizsgálják a technikai elemzők, hogy az árfolyammal együtt mozog-e, vagy más utakon jár. Ha az árfolyam új lokális csúcsot ér el, de az indikátor a korábbi lokális csúcstól alacsonyabb szinten ér el csúcsot, akkor divergenciáról beszélünk, ami sokszor trendfordító szokott lenni.