Összezuhant az amerikai kiskereskedelem

Vágólapra másolva!
A vártnál jobban, három éve nem tapasztalt mértékben estek vissza a kiskereskedelmi eladások szeptemberben az Egyesült Államokban. A szerdán kiadott kormányzati adat szerint a visszaesés 1,2 százalékos volt, jócskán meghaladva az augusztusi 0,4 százalékos csökkenést.
Vágólapra másolva!

Az elemzők is visszaesést vártak, de előrejelzésük átlaga 0,7 százalék volt.

A járműeladások nélkül számolt múlt havi kiskereskedelmi értékesítési érték augusztushoz képest 0,6 százalékkal esett, ez kétszerte rosszabb lett, mint az elemzők vártak.

Szerdán az amerikai kormányzat kiadta a termelői árindex szeptemberi változásának adatát is, ez 0,4 százalékos, a várakozásoknak megfelelő csökkenésről szólt. Az áresés elsősorban az energiaköltségek mérséklődésének köszönhető. Ezek, illetve az élelmiszerek árváltozásának figyelembevétele nélkül a nagykereskedelmi árindex 0,4 százalékkal emelkedett.