Öt osztrák nagybank átvette a Constantia Privatbankot

Vágólapra másolva!
Öt osztrák nagybank teljes egészében átvette a Constantia Privatbankot, jelentette be pénteken az osztrák szövetségi pénzügyminisztérium. A tárca közölte azt is, hogy az ügylet fölött az állam kezességet vállalt. Az UniCredit Bank Austria, az Erste Group, a Raiffeisen Zentralbank, az Österreichische Volksbanken és a BAWAG-P.S.K. AG csupán jelképes összeget fizetett a százszázalékos tulajdonrészért, egyidejűleg azonnali hatállyal 400 millió eurót bocsátott a Constantia rendelkezésére a bank likviditásának biztosításához. Az összeget az állam szavatolta.
Vágólapra másolva!

A Constantia Privatbank hozzávetőleg tízmilliárd euró lakossági betétetet kezel, egyúttal befektetési alapok letéti bankjaként is szolgál. Törzstőkéje 104 millió euró, beszámítható saját eszközei 172 millió euróra rúgnak. Mintegy 260 alkalmazottat foglalkoztat.

A pénzügyminisztérium szóvivője közölte, hogy az állami kezességvállalás annak a törvénycsomagnak a keretében történik, amelyet a kormány dolgozott ki a hazai bankszféra megtámogatására: ebből a szempontból nézve a Constantia az intézkedések első haszonélvezője.

A pénzügyi felügyelőség előző este értesítette a tárcát, hogy a pénzintézetet súlyos likviditási (fizetőképességi) problémák fenyegetik. Az öt nagybank - az ágazat stabilitásának megőrzését szem előtt tartva - részben a pénzügyminisztérium kezdeményezésére sietett az "ügyfelek és a befektetők védelmére", garantálva a Constantia likviditását.

Az egyeztetett európai uniós irányelvekkel összhangban a kormány százmilliárd eurós csomagot állított össze, amely a pénzintézetek megszilárdítását, likviditásuk garantálását, a bizalom és a stabilitás helyreállítását szolgálja. Az összegből 85 milliárd eurót állami garanciavállalásra tettek félre, 15 milliárdot pedig - szükség esetén - a bankok tőkéjének emelésre. Az előbbi a pénzintézetek megbízhatóságának alátámasztását célozza, nevezetesen a bankközi hitelnyújtást kívánja elősegíteni.

Wilhelm Molterer pénzügyminiszter a tervet ismertetve egyértelművé tette, hogy az állam szükség esetén átveszi a tulajdonosi jogok gyakorlását is, ennek érdekében az állami holdingon belül leányvállalatot létesítenek.

Ugyancsak a csomag része az a már korábban bejelentett döntés, hogy az osztrák állam összegkorlátozás nélkül garantálja a pénzintézetekben elhelyezett összes magán megtakarítást. Az intézkedés október elsejéig visszamenő hatályú. A tőzsdén jegyzett cégek elleni spekulációs ügyletek megakadályozására pedig - ugyancsak a hónap elejétől - betiltották az árfolyamesésre játszó, fedezetlen eladásokat (short selling). A lépéseket a parlamentnek még jóvá kell hagynia.