IIF: A nyugat felelős a pénzügyi válságért

Vágólapra másolva!
Nyugat-Európa és az Egyesült Államok felelős a jelenlegi pénzügyi válság kialakulásáért, így kötelességük támogatni Kelet-Európa országait annak érdekében, hogy a válság társadalmi költségei a lehető legalacsonyabbak maradjanak - fejtette ki Charles H. Dallara, a Nemzetközi Pénzügyi Intézet  (IIF) ügyvezető igazgatója.
Vágólapra másolva!

A közelmúltban Magyarországon tapasztalható pénzügyi problémák nem helyi eredetűek, hanem a nyugati válság átterjedésének következményei - hangsúlyozta. A nyugati sajtóban felbukkanó, Magyarország és Izland között párhuzamot vonó vélekedéseket abszurdnak nevezte. Szerinte nincs olyan makrogazdasági mutató, amely okot adhatna egy ilyen összehasonlításra és az izlanditól eltérően a magyar bankrendszer erős.

Jelentősnek nevezte az MNB és a kereskedelmi bankok által péntek délután kiadott közös nyilatkozatot, mellyel kapcsolatban bizakodásának adott hangot. A szakember szerint Nyugat-Európa és az Egyesült Államok a recesszió előszobájában van, és a pénzügyi rendszer, a bankközi hitelezés helyreállása időbe telik majd.

Charles H. Dallara úgy véli: a válság utáni bankrendszer nagy valószínűséggel kisebb tőkeáttétellel fog működni, körültekintőbb kockázatkezelés jellemzi majd, a vezetői bónuszok mérsékeltebbek lesznek, a bankok forrásaik között sokkal inkább a betétekre fognak támaszkodni.

Az IIF-et 1983-ban alapították a nemzetközi adósságválságra válaszul. Tagjai között szerepelnek a legnagyobb kereskedelmi és befektetési bankok, biztosítók és alapkezelő társaságok a világ több mint 70 országából. Az IIF a pénzügyi társaságok mellett együttműködik kormányzatokkal, nemzetközi szervezetekkel, valamint nemzetközi vállalatokkal, így az egyik legbefolyásosabb nemzetközi pénzügyi szövetség. Közel 400 tagja között megtalálható a legtöbb magyarországi bank is.