November idusán pénzügyi csúcsot ül a világ

Vágólapra másolva!
A pénzügyi válsággal foglalkozó első világértekezletet november 15-én, Washingtonban rendezik meg - szivárgott ki amerikai kormányzati körökből szerdán.
Vágólapra másolva!

A fejlett és fejlődő országok vezetői egyaránt részt vesznek a találkozón. Az úgynevezett Húszak csoportja (G20) munkabizottságokat fog létrehozni avégből, hogy dolgozzanak ki megoldási javaslatokat a következő csúcskonferenciára: miként lehet megreformálni a pénzügyi rendszert, és megelőzni a mostanihoz hasonló válságok ismétlődését.

A G20-csoport - amelynek a legfejlettebb ipari országok alkotta G7-ek mellett tagja egyebek között Kína, Brazília, India, Oroszország és Dél-Korea - megvitatja a pénzügyi krízis kiváltó okait, valamint a kezelése érdekében tett eddigi lépéseket.

George W. Bush amerikai elnök, valamint Nicolas Sarkozy francia elnök és José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke a hét végén Camp Davidben, az amerikai elnöki rezidencián találkoztak és közös nyilatkozatot adtak ki arról, hogy a nemzetközi közösség tagjainak együtt kell működniük egymással a hitelpiaci válság leküzdése érdekében.

A novemberi végi válságcsúcs hírét Dana Perino, a Fehér Ház szóvivője megerősítette. Elmondta, hogy a vezetők megpróbálnak a krízis megismétlődésének elkerülésére megegyezni azokról az elvekről, amelyek alapján végre kell majd hajtani a világ pénzügyi szektorában a szabályozási és szervezeti reformokat.