Izland a szomszédoktól is segítséget kér

Vágólapra másolva!
Izland miniszterelnöke hétfőn bejelentette, hogy a többi - négy - skandináv államtól is pénzügyi segítséget kér. Geir Haarde kölcsönök felvételét említette a Helsingin Sanomat című lapnak, amelyeknek összegét nem kívánta megnevezni. Egyes jelentések szerint ez 4 milliárd dollár körüli lehet, mindazonáltal a kormányfő nem feltétlenül a skandináv államoktól vár segítséget.
Vágólapra másolva!

Izland eddig 2,1 milliárd dolláros hitelmegállapodást kötött a Nemzetközi Valutaalappal. Az ország, a miniszterelnök szerint, támogatást várt volna Nagy-Britanniától és az Egyesült Államoktól is, de amikor ezekre nem érkezett érdemi válasz, akkor Oroszországhoz fordult. Utóbbi esetében egy négymilliárd eurós hitelmegállapodás lehetősége merült fel, de a megállapodás eddig nem jött létre. A skandináv országok "mentőövéről" a héten folynak tárgyalások: a globális pénzügyi válság megvitatására Helsinkiben találkoznak a skandináv kormányfők.