Nem lép frigyre a Goldman és a Citi

Vágólapra másolva!
Egyesülést javasolt a Citigroup pénzügyi szolgáltató csoportnak a Wall Street egy másik bankóriása, a Goldman Sachs, az ötlet azonban nem talált kedvező fogadtatásra, írta a hétfői Financial Times.
Vágólapra másolva!

A londoni üzleti napilap "az eseményeket ismerő személyeket" idézve azt írta: Lloyd Blankfein, a Goldman Sachs vezérigazgatója hívta fel a múlt hónapban az egyesülési javaslattal Vikram Panditot, a Citigroup vezetőjét. A beszélgetés azonban "rövid volt", és Pandit "azonmód elutasította" az ajánlatot.

A Financial Times forrásai szerint a Goldman nem sokkal azután kereste meg a Citigroupot, hogy szeptember 21-én, "meglepetésszerűen" hatósági engedélyt kapott az átalakulásra. A Goldman Sachs, amely addig tisztán befektetési-értékforgalmazói profilú cég volt, ennek alapján kereskedelmi bankká alakulhatott, vagyis a kiskereskedelmi bankpiacon is tevékenykedhet.

Ugyanerre engedélyt kapott a Morgan Stanley is, és ezzel nem maradt olyan amerikai nagybank a piacon, amely kizárólag befektetési tevékenységet folytat.

A londoni napilap értesülése szerint a Blankfein által javasolt tranzakció formailag úgy nézett volna ki, hogy a Citigroup átveszi a Goldmant. A Citi piaci tőkeértéke az egyesülési ajánlat idején 108 milliárd dollár volt, hozzávetőleg a kétszerese a Goldman Sachsénak.

Ágazati bennfentesek szerint az ügyletnek meglett volna az az előnye, hogy az így létrejövő pénzügyi óriás ellensúlyt képezett volna a JP Morgan Chase-szel és a Bank of Americával szemben, amelyek jelentős terjeszkedésre használták ki a kormány által kezdeményezett bankmentő akciókat, áll a Financial Timesban.

A lap szerint a Goldman régóta küszködik azzal a kérdéssel, hogy nem kellene-e egyesülnie egy kereskedelmi bankkal, erősítendő hitelezési kapacitását, egyben megtartva nagy vállalati klienseit.

A Citi ugyanakkor úgy érezte, hogy nincs szüksége még egy értékforgalmazó csoportra, mivel már van egy nagy, jól bejáratott befektetési banki üzletága.

A Citigroup mindazonáltal az elmúlt 18 hónapban 65 milliárd dollárnyi kényszerleírást és hitelveszteséget szenvedett el, és több mint 70 milliárd dollárnyi tőkét vont be külső befektetőktől, miután részvénye 70 százalékot meghaladó mértékben gyengült, áll a Financial Times hétfői írásában.

A lap szerint a komoly egyesülési tárgyalások lehetősége azután került le ténylegesen a napirendről, hogy az amerikai pénzügyminisztérium ebben a hónapban 125 milliárd dollárnyi tőkeinjekciót hagyott jóvá a két cégnek és hét további amerikai banknak.

A Citi három bankkal állt tárgyalási szinten kapcsolatban, ebből kettő - a Washington Mutual és a Wachovia - már elkelt. Előbbit a JPMorgan, utóbbit a Wells Fargo vette meg. A harmadik bank kiléte eddig nem volt ismert - hívta fel a figyelmet Gary Crittenden, a Citigroup egyik pénzügyi vezetője.