Csökkent a spanyol GDP

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Másfél évtizede először csökkent a spanyol GDP az idei év harmadik negyedében - jelentette be a spanyol jegybank. A bank úgy számol, hogy az ország gazdaságának kibocsátása a nevezett időszakban 0,2 százalékkal elmaradt az egy negyedévvel korábbitól. A tavalyi harmadik negyedévit még 0,9 százalékkal meghaladhatta - vélekedik a bank jelentésében.

Az ibériai állam gazdaságának leromlása a pénzügyi válság felerősödésével, a reálgazdaságra való áttételeződésével, illetve a spanyol ingatlanszektor fokozatos összeomlásával gyorsult fel, miután a múlt évben még 3,7 százalékos volt a GDP növekedése.